Magunk vagyunk
magunk
egyedül…
Dicsfénynélküli elárvulás feszegeti torkunk,
hangtalan imádat ez a közellét,
míg bőrünk a feledésbe simul,
míg szemünket vakítja a sötét.
Magunk vagyunk
magunkkal
egyedül…
De én nem akartam így a homályba veszni,
míg bőröd a bőrömbe kapaszkodott,
kezemmel nem kívántalak - csak simogatni,
kebledre simulni míg a csend uralkodott.
Magunk voltunk
magunkkal
csendben és egyedül…
Mintha ereinkben dalolt volna a szerelem,
ringatón ölelkezve, dalolva, énekelve,
szorítottalak, mert remegtél, öleltelek melegen,
míg szét nem törtelek, míg össze nem törtem.