Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Shan'Elor 12. Befejező rész

, 463 olvasás, Shakyr , 0 hozzászólás

Fantasy

    8.

    II. Kalgorath, Ilamor Nagykirálya már második napja volt úton. Bár kedvenc ménjén lovagolt, hűséges testőrei vették körül, s a kellemes tavaszi idő is csábított az utazásra, a király mégis gondterhelt arccal méregette a látóhatárt. Valami rossz előérzet kerülgette.
    -Felséges uram- szólalt meg mellette egy hang. Az udvari varázsló léptetett melléje.
    -Beszélj.
    -Felséges uram, mentális üzenetet kaptam. Merénylet készül ellened.
    A nagykirály bólintott. Ez volt tehát, ami zavarta: az apró részletek, melyek így már egy egészbe álltak össze. A kristályok, az adócsalás, melyet nem is nagyon lepleztek, a meghívás egy vadászatra – egy gondosan megtervezett csapda elemei. Nos, eddig sem futamodott meg a kihívások elől, nem ez az első próbálkozás, hogy az életére törjenek. Igaz, vélhetően nem is az utolsó…
    -Ki üzent és mit tudsz a részletekről?
    -Felséges uram, a hír küldője nem fedte fel kilétét, de nagyhatalmú mágus lehet, ha többszáz mérföldes távolságból el tudott érni. Segítségét ajánlotta fel…
    -Gondolod, hogy megbízhatunk benne?
    -Felséges úr, nekem vannak kételyeim. Egy ilyen erővel rendelkező varázstudót általában nem érdekelnek a világi dolgok. Valami más is lehet a háttérben, amiről jelenleg még fogalmunk sincs.
    -Folytasd.
    -A mágus üzeni, hogy …
    Az uralkodó egy mozdulattal félbeszakította a szavait, s odaintette szárnysegédjét.
    -Dél van, rendelj el pihenőt. Verjétek fel a sátramat, dupla őrséget állíts köré, de száz lépésnél közelebb csak azt engedd, akit én hivatok.
    Kürtszó harsant.
    -Nos, kedves mágusom, ezt a beszélgetést majd négyszemközt, a sátorban folytatjuk. Kíváncsivá tettél, s ez jó dolog – megfűszerezi az uralkodás unalmas hétköznapjait.

    ***

    A vadászat véget ért. Az erdei tisztáson asztalokat állítottak fel, szolgák hordták a frissítőket az uraságoknak, a tisztás peremén pedig percek alatt sátrak nőttek ki a földből, árnyékot és pihenést kínálva a fáradtabb nemesek és tisztek számára. Valahonnan zenefoszlányok hallatszottak - az udvari muzsikusok próbálgatták hangszereiket. A tábori konyhák felől ínycsiklandozó illatok szálltak, a nyársakon nyulak, vaddisznók, szarvasok pirultak.
    -Felséges uram, köszönöm a megtiszteltetést, hogy elfogadtad meghívásomat a vadászatra és hogy vendégül láthatlak. Igaz, a környezet nem épp királyhoz illő, de a kiszolgálás királyi lesz, ígérem- hajtott térdet az uralkodó előtt Ham’ Aknel.
    Az öreg ork vezér intésére pillanatok alatt megterítették az asztalokat, szépművű tányérokon, ezüst kupákon, aranyozott késeken, villákon csillant meg a délutáni nap fénye. Hamarosan már frissen sült cipók, hatalmas tál pecsenyék, pazar gyümölcsöskosarak alatt roskadozott az asztal, a király előtt pedig egy egészben megsütött vaddisznó gőzölgött.

    Az uralkodó felemelte kupáját.
    -Köszönjük a vendégszeretetet, és viszonozni is fogjuk – mert a király nem felejt. Most pedig- lássunk neki a késői ebédnek!
    Intésére a többi nemes és vendég is elfoglalta helyét az asztalnál. Az öreg ork ismét a királyhoz fordult.
    -Felséges uram, engedd meg, hogy a lakomán a vármegyém mágusa, Arthagon is részt vehessen. Zárkózott fajta, mint a legtöbb varázsló, keveset szól, de nélküle ez a nap nem sikerült volna ennyire jól.
    -Hadd jöjjön- bólintott az uralkodó. Az öreg intett, a távolabb álló tisztek közül egy csuklyás, köpenyes alak vált ki. A királytól öt lépésre megállt, hátradobta a csuklyát, s féltérdre ereszkedve, főhajtással üdvözölte az uralkodót, majd szótlanul elfoglalta helyét az asztalnál.

    Négyszáz év eltelte után senki sem ismerhette fel benne Eriegont, az egykori uralkodót.

    A nagykirály elgondolkodva figyelte a mágust. Ő lenne a titokzatos segítő? A mágus azonban nem pillantott fel, minden figyelmét a tányérra, a hússzeletekre összpontosította.
    A lakoma már a végefelé járt, amikor egy ork tiszt lépett az asztalhoz.
    -Felséges urak, futár érkezett, fontos hírekkel. Engedélyt kér, hogy a színetek elé járulhasson.
    -Bocsássátok ide- bólintott a király. A tiszt távozott és hamarosan egy poros útiköpenyű, magas alakkal tért vissza.
    -A futár- jelentette ki, tisztelegve.
    Ebben a pillanatban Arthagon, a mágus felpattant, a jövevény felé fordult és valami érthetetlen parancsszót mormolt el. Az asztalnál ülők, az őrök, még a szolgák is hirtelen minden tagjukat ólomsúlyúnak érezték, látásuk elhomályosult, tehetetlenül figyelték az eseményeket.

    A jövevény félrehajtotta köpenyét – súlyos számszeríj rejtőzött alatta. A király felé fordult., lassan megemelte a fegyvert, célbavette az uralkodót - majd hirtelen mozdulattal az ég felé fordította a számszeríjat. Pendült a húr, a vessző sziszegve vágódott a magasba és sziporkázó tüzijátékként apró csillagokra robbant szét.

    A következő pillanatban a tisztás peremén öt sátor ajtaja nyílt szét, mögöttük pedig ibolyaszínű fény izzott fel – öt Ichor-kristály lépett működésbe.
    A lassító varázst mintha szél fújta volna el, a vendégek felugrottak és meglepetten néztek körbe – csupán Arthagon, a mágus állt döbbenten, földbegyökerezett lábbal.
    -Nos, ez viszont az én meglepetésem volt- vetette oda neki a jövevény s a földre dobta a számszeríjat. Ellenállás nélkül tűrte, hogy a berohanó testőrök megkötözzék és biztonságos távolságra vonszolják.
    -Ezt a kettőt is vigyétek- csattant a király hangja, a mágus és az ork vezér felé intve. – A vadászatnak ezzel vége, de ezúttal a vadász fekszik a terítéken – tette hozzá s felállt az asztaltól.

    9.

    A király fogadótermében a forró nyár ellenére kellemesen hűs volt a levegő, súlyos függönyök zárták ki a nap tüzes sugarait. Bár a székem kényelmes, a bor a kupámban pedig jófajta volt, mégsem érezhettem magam otthonosan – két őr előttem, kettő mögöttem, egy tucatnyi pedig az ajtón kívül óvatosságra intett. Igaz, egy körözött bűnöző, vérdíjjal a fején, nem is számíthat másra.
    A folyosón parancsok csattantak, az ajtó kinyílt és belépett a nagykirály. Felpattantam és meghajlással üdvözöltem – ha másért nem is, de azért hálával tartoztam neki, hogy nem csapatta le azonnal a fejemet. Persze, ez nem ment volna könnyen, de fölösleges bonyolítani a dolgokat.

    -Ülj le-intett a király.
    Engedelmeskedtem. Az őrök mindenesetre a helyükön maradtak, s nem kerülte el a figyelmemet a halk pendülés – a mögöttem állók megfeszítették a számszeríj húrját.
    -Shan’ Elor – mormolta az uralkodó. – Az elátkozott varázsló, az ezerszeres gyilkos, az Al’ Amothi erdő kísértete. Sosem gondoltam, hogy egyszer szemből szembe fogok ülni vele.
    Hallgattam. Nem volt mit hozzátennem a vádirathoz.
    -Azt sem gondoltam persze, hogy egyszer még a segítségemre is leszel. Áruld hát el, mi késztetett erre a lépésre, mi jár a fejedben és mire készülsz még.
    -Uram, hallottál a legendáról. Egy kis része talán igaz is, ám a többi …

    … Miután befejeztem az elbeszélésemet, a király hosszan hallgatott.
    -Ez valóban némileg más fényben tünteti fel az eseményeket – jegyezte meg. – Ám ez semmit sem változtat azon, hogy csupán a saját bőrödet akartad menteni, nem pedig az irántam való hűségből cselekedtél.
    Bólintottam.
    -Nem tagadhatom.
    -Ugyanakkor tény, hogy a terved jó volt, s megakadályoztad a királygyilkosságot.

    … Amikor a király s a vendéglátók elindultak a vadászatra, a legmegbízhatóbb testőrök egy kis csapata hátramaradt a várban. A leírások alapján gyorsan megtalálták az elrejtett Ichor-kristályokat, követték a vadászokat, s a táborveréskor egy ötszög csúcsán felállított sátrakba rejtették a köveket. A király udvari mágusa csupán a jeladásomra, a kis tűzijátékra várt és aktiválta a kristályokat. Eriegon varázslatai azonnal hatástalanná váltak, tehetetlenül kellett tűrnie a letartóztatását. Ahogy nekem is …

    -Nem jutalmazlak meg és senki sem fogja lejegyezni ezeket az eseményeket. Kérhetsz viszont tőlem néhány szivességet a szabadon bocsátásod mellé és lehetséges, hogy teljesíteni is fogom őket.
    -Meridan …
    -A lány semmiben sem bűnös, bármikor szabadon elmehet.
    -Felséges uram, nagy kérés volna, ha a két főbűnös ítéletének végrehajtását rám bíznád? Arra gondoltam, hogy …

    … A király felnevetett.
    -Hozzájuk illő büntetés lesz. Beleegyezem. Ám neked örökre el kell tűnnöd a vidékről. A fejedre kitűzött vérdíj továbbra is érvényben marad – az idők végeztéig.

    Epilógus

    A Szív fénye fokozatosan elhalványult, ahogy elenyészett a magába szívott életerő, lassan tovalebegett a nyitott száj felé, majd a helyére siklott. Az ajkak összezárultak, Eriegon király halálordításba torzult arcképe szétfolyt, beleolvadt a sziklába. A kőfal újra elsimult, semmi jele nem maradt a metamorfózisnak.
    -Ham’ Aknel uram, remélem jól érzed magad a kristályban. Biztonságban vagy, Eriegon vigyázni fog rád, hiszen eddig is szövetségesek voltatok. Gondolom, rengeteg megbeszélnivalótok van, ezért véglegesen lezárom a barlangot, nehogy holmi kalandozók megzavarhassanak benneteket a társalgásban…

    Még egyszer megérintettem a hideg falat, ellenségeim börtönét, majd határozottan megindultam a kijárat felé. A kövek engedelmesen megnyíltak utamon, s nyomomban újra összezárultak.

    -Menjünk- karoltam Meridanba – Itt már nincs több tennivalónk.
    Varázsszavamra köd borított el bennünket, s mire a pára eloszlott, már csak egy térkapu elhalványuló rúnái vibráltak a földön.

Vége

By Shakyr / Szürkeszem, 2009

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fantasy
· Kategória: Regény
· Írta: Shakyr
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 320
Regisztrált: 0
Kereső robot: 26
Összes: 346

Page generated in 0.2267 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz