Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Shan'Elor 11. rész

, 394 olvasás, Shakyr , 0 hozzászólás

Fantasy

    6.

    II. Kalgorath, Thyrodan Nagykirálya megkönnyebbülten sóhajtott fel. A szokásos ceremónia, a köznép heti panasznapja a vége felé közeledett. A díszes, de annál kényelmetlenebb trónus, a súlyos, aranyveretes ruhák, amelyekben csak megfulladni lehetett, a korona, mely kegyetlenül szorította fejét – csupa olyan kellék, amelyet gyűlölt, de a tekintély és az udvari etikett megkövetelte a használatukat. Ha katonákkal, diplomatákkal tárgyalt, könnyű, elegáns öltözéket viselhetett, ám a nyilvános napokon elvárták tőle a királyhoz illő megjelenést.
    A panaszosok sora elfogyott, az uralkodó már intett az őröknek, utasítva őket az ajtók bezárására, amikor az udvarmester lépett be a terembe és a trónhoz sietett.
    -Nagyuram, még egy meghallgatásod lenne – az udvari mágus kéri a legmélyebb tisztelettel, hogy fogadd őt.
    -A mágus tudja, hogy bármikor felkereshet. Miért épp a nyilvános napot választotta?- vonta fel szemöldökét a király.
    -A mondanivalója, úgy tűnik, inkább a panasznaphoz illik – vélte az udvarmester. – Beengedhetem, Nagyuram?
    -Jöjjön. Te pedig maradj itt mellettem.
    A mágus mélyen meghajolt az ajtóban, botját a falnak támasztotta, majd tisztelettudóan lesütve tekintetét, a panaszosoknak kijelölt kőlapra lépett.
    -Hallgatlak- szólt az uralkodó.
    -Felséges uram, bocsáss meg a merészségemért – de szeretném megkérdezni, hogy van-e valamiféle fenntartásod a végzett munkámmal kapcsolatban?

    A király meglepetten emelte fel a fejét.
    -Ezt hogyan érted? Nem emlékszem, hogy ilyen megjegyzéseket tettem volna.
    -Felséges uram, tegnap egy kereskedő jelent meg nálam. Egy Ichor-kristályt hozott eladásra, azzal a megjegyzéssel, hogy megszerezte az ötödiket is. Négyet tehát már megvásárolt tőle a királyi udvar – bár a vevő nevét nem tudta megmondani.
    -Folytasd.
    -Ezek a kristályok egyetlen célra használatosak: a mágusokat ideiglenesen megfosztani a képességeiktől. Mindig hűséges alattvalód voltam, de ha mégis, akaratlanul olyan hibát követtem el, ami miatt erre a döntésre jutottál, Nagyuram, kérlek világosíts fel erről.
    -Miféle badarságokat hordasz itt össze? Semmilyen kristályt nem vettem vagy vásároltattam, veled semmi bajom nincs és nem is értem, miért nekem mondod el mindezt.
    -Nagyuram, ezek a kristályok hihetetlenül drágák. Nem vagyok szegény ember, de az összes vagyonom sem lenne elég akár egyetlen szilánk megvásárlására is …
    A király elkomorodott.
    -Azonnak kéretem a kincstári felügyelőket. Hozzák magukkal az eltelt év bevételi és kiadási könyveit - fordult az udvarmesterhez. – A tanácsteremben várom őket. Te pedig elmehetsz - intett a mágusnak. – A bizalmam irántad továbbra is a régi.

    ***

    Késő délutánra járt az idő, amikor a főkincstárnok a király elé járult a vizsgálatok eredményével.
    -Nagyuram, az elmúlt egy évben nem történt ilyen jellegű és összegű kifizetés, a kincstári könyvelés egyenlege is teljesen rendben van… Ugyanakkor, a lekönyvelt adóbevételek összege a szokásosnál kevesebb volt.
    -Mennyi a hiány?
    -Közel félmillió arany, az előző évekhez képest – felelte rekedten a főkincstárnok.
    -Úgy. Valaki tehát manipulálja az adatokat. Teljes revíziók kérek az adóbehajtók munkájáról – és teljes titoktartást. A madárka nem repülhet ki, mielőtt rácsapódik a kalitka ajtaja.

    7.

    Az ébredés most simább és fájdalommentesebb volt, mint az előző nap. Továbbra is lekötözve feküdtem, az üres szobában, de a rejtélyes készüléket időközben valaki eltávolította a fejem fölül.
    "Most aztán benne vagy bajban" – jegyezte meg egy hang a fejemben.
    -Nem tudtam, hogy a Xir-gömbök beszélni is tudnak - morogtam halkan.
    "Azok bizony nem – de én igen. Nem ismersz meg?"
    -A lélekkő? Ennyi év után pont most és itt bukkansz fel?
    "Baj? Szerintem most van igazán szükséged rám …"
    -Eddig is számtalanszor lett volna szükségem!
    "Mondtam még annakidején, hogy pihenésre lesz szükségem … több száz év kellett, hogy újra felébredjek."
    -És mióta vagy ébren?
    "Hát … úgy százötven éve …"
    -Miért hallgattál?
    "Mert nem tetszett, amit csináltál. Gonosz tetteket követtél el, kihasználtad az emberek hiszékenységét és kapzsiságát a saját önző céljaid érdekében."
    -Ezzel egyidőben megritkítottam a rablók, tolvajok, haramiák sorát. Az ország útjai sokkal biztonságosabbak lettek…
    "A cél nemes, de az eszközök mocskosak voltak…"
    -Akkor most miért avatkozol a dolgaimba?
    "A saját érdekemben. Ez a gömb, a fejedben, az én titkaimat is képes kifürkészni, ezt pedig nem akarom. Épp ezért alkut ajánlok."
    -Éspedig?
    "Amennyire tudom, meggyengítem a gömb erejét. Érezni fogod a parancsokat, de képes leszel – bizonyos mértékben- ellenállni. Ha ügyesen csinálod, a drágálatos királyod semmit sem fog észrevenni. Így talán mindketten megússzuk a könnyelműséged következményeit."
    -Miféle könnyelműségről beszélsz?
    "Muszáj volt az első vadidegen emberrel a sárga földig leinni magadat, ráadásul mérgezett borral? Amatőr."
    -Jó, igazad van. Elfogadom az ajánlatot.
    "Amúgy sem volna más választásod…"

    ***
    Eriegon kényelmesen belefészkelte magát egy fotelbe és intett az őröknek.
    -Oldozzátok el.
    Kérdezés nélkül lerogytam a legközelebbi székre, miközben elzsibbadt csuklómat masszíroztam. Egyelőre még nem éreztem semmi befolyásolást, de az ajtónál álló katonák felhúzott számszeríjai óvatosságra intettek. Kérdés persze, mennyire lehet megbízni a fejemben lakozó "vendég" ígéreteinek. S az is kérdés, hogy egyáltalán észreveszem-e majd a parancsokat.
    Kételyeimre pillanatokon belül megkaptam a választ.
    Eriegon egy apró tégelyt tett az asztalkára. Lepattintotta fedelet: a dobozkában valami zöldes, enyhén világító kocsonya remegett.
    -Gyorsan ható méreg- jegyezte meg a király. Övéből tőrt húzott elő, hegyét a méregbe mártotta, majd odaintette az egyik testőrét.
    -Fogd- nyújtotta oda neki a fegyvert.
    A katona közelebb lépett … egy villámgyors mozdulat … a testőr döbbenten bámult a megsebzett alkarjára. A testén remegés futott végig, lassan összecsuklott és mozdulatlanul elterült a király széke mellett.

    Eriegon hirtelen felém nyújtotta a fegyvert.
    -Vedd el- utasított.
    Engedelmeskedtem.
    -Szúrd meg vele a karodat! – csattant a hangja. A fejemben éles nyilallást éreztem, a kezem önkéntelenül mozdult végrehajtani a parancsot. Hirtelen egy hűvös hullám futott végig rajtam, a fájdalom eltűnt, a kezem megállt a levegőben.
    "Megpróbáltam leárnyékolni a Xir-gömböt"-súgta egy hang. " Úgy tűnik, sikerült".
    A tőr hegyén megcsillant a zöldes massza.
    "Teljesítsd a parancsot." – folytatta a hang. "Nem lehet méreg, nem kockáztatná az életedet."
    Befejeztem a mozdulatot. A vágás nyomán néhány apró vércsepp serkent ki, éles csípést éreztem, majd a vérzés eléllt, a seb bezárult. Nyelével előre visszanyújtottam a tőrt – éreztem, hogy ezt várják el tőlem.
    -Rendben van. Működik – dünnyögte maga elé Eriegon, s köntösébe törölte a tőr hegyét… – Felkelhetsz. Mára tízszeres zsoldot kapsz- vetette oda a földön fekvő testőrnek.
    "Sikerült. Nem vette észre az árnyékolást, s azt sem, hogy szabad akaratból cselekedtél."

    A király a körmét piszkálgatta a tőr hegyével. Ferde pillantást vetett felém, majd gúnyosan elmosolyodott.
    -Nos, kedves egykori mágusom, beszélgessünk egy kicsit. Gondolom, tetszett a színjáték, s gondolom, azt is beláttad, hogy kénytelen vagy végrehajtani parancsaimat, bármik is legyenek azok.
    Némán bólintottam.
    -Láttam, meglepődtél, amikor élve viszontláttad egykori barátnődet. Hiszen te magad ölted meg annakidején …
    -Igen, a te átkozott befolyásoló varázslatod hatása alatt…
    A király felállt, a tőrt az asztalra dobta. A "feltámadt" testőr a fegyvert és a tégelyt kivitte a teremből, majd két serleggel és egy kancsó borral tért vissza. A király megtöltötte a kupákat, az egyiket felém nyújtotta.
    Megráztam a fejemet.
    -Köszönöm, még a múltkorit sem hevertem ki …
    -Ahogy gondolod. Ami pedig a gyilkosságot illeti … nos, a dolgok nem ennyire egyszerűek. Ha tudni akarod – nem a lányt ölted meg. Csupán úgy alakítottam az eseményeket, hogy ezt hidd - büntetésül az árulásod miatt. Összejátszottál az ellenségemmel, ezért általában a fejvesztés a legenyhébb büntetés. A te esetedben ez túl kevés lett volna. Ehelyett elvettem tőled azt, ami a legfontosabb volt számodra – és ezzel a bűntudattal kellett volna leélni a hátralévő éveidet.

    Éreztem, hogy kiszárad a torkom. "Lehetséges, hogy ennyire az orromnál fogva vezettek volna?" A kupáért nyúltam és belekortyoltam az italba.
    -Hát … ez sikerült is. Bár nem hiszem, hogy a további fejleményeket is így képzelted el- jegyeztem meg.
    -Beismerem, nem sejtettem, hogy kezdő mágus létedre ekkora erőknek parancsolsz. Annyi időm maradt csupán, hogy a vártoronyban raboskodó hölgyet egy kristályba zárjam – ezt nevezték el később Meridan Szívének. Sajnos, a sietség miatt a varázslat nem lett tökéletes…
    -Hát ezért tudtam újholdkor megidézni Meridant …
    -A közöttetek lévő kapcsolat ilyenkor a legerősebb, s ez képes volt egy időre megtörni a kötést.
    -De akkor miért kellettek az áldozatok?
    -Mit gondolsz, hogyan tudtam megőrízni a hatalmamat ennyi évszázadon át? Szükségem volt arra az energiára, amit a balszerencsés társaidból nyertem. Valamit valamiért …

    Elöntött a méreg. Ösztönösen -és persze meggondolatlanul- lendült a kezem, hogy egy tűzgolyót indítsak útjára.
    "Megállj!" – csattant egy hang a fejemben, félbeszakítva a gondolati parancsot. A karom lehanyatlott. "Idióta. A Xir-gömb hatása alatt nem varázsolhatnál. Majdnem elárultad magad".
    A megdöbbenésemet csak az fokozta tovább, hogy a varázslat majdnem sikerült! Eltűnt az Ichor-kristályok által létrehozott védőburok, a manaháló újra ott feszült a térben.
    A király félreértette meglepett arckifejezésemet. Felnevetett.
    -Kár próbálkoznod. Felejtsd el, hogy mágus voltál, már egy legyet sem tudnál elpusztítani az engedélyem nélkül. A gömb minden próbálkozásodat megakadályozza – hacsak nem az én parancsomat teljesíted.

    Hirtelen félrecsapódott az egyik függöny és egy hadnagy rohant be.
    -Uram! – kiáltotta elfúló hangon. – Uram, a nagykirály …
    -Mi az? Mi van a nagykirállyal? – förmedt rá Eriegon.
    -Úton van ide … legalább kétezer harcos élén. Holnap érkeznek.
    A volt király elgondolkodott.
    -Úgy … nos, rendben van. Készüljetek fel – olyan fogadásban lesz része, amire élete végéig emlékezni fog.
    Intett és elbocsátotta a tisztet.
    -Élete végéig – ami talán nincs is olyan távol – sandított rám, majd kiment a teremből.

(folyt. köv.)

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fantasy
· Kategória: Regény
· Írta: Shakyr
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 245
Regisztrált: 3
Kereső robot: 37
Összes: 285
Jelenlévők:
 · bArthAKata
 · Napfeny
 · Sutyi


Page generated in 0.3275 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz