Szamuráj karddal hasítom végig a mellkasom,
hogy dalom szabadon szakadhasson ki,
és milliónyi fülkagylón áthatolva,
végigszaladva egészen a szívekig,
átitatva megannyi testet…
mígnem libabőrökön csillogó verejtékként
a földdel egybeolvadva,
újjászületve virágmagként
tündököljön pipacs-képében
számtalan könnyektől csillogó szempárban…
aztán e fényesség csapódjon vissza csupasz bőrömre,
s e csattanást kövesse síri csend.