Láthatatlan könnycsepp gördül le arcomon;
Elsiratja mindazt, mik voltunk egykoron.
Eljátssza, hogy kapcsolatunk immár sivár –
Nem érdekli mi volt, mi van, s még mi vár…
Folyton hangod visszhangját hallom fülemben:
Azt kérdi mért bántalak, mért nincs türelmem.
Nem látja értelmét szóba állni velem –
Talán már rég el is engedte a kezem…
Mégis csak egymást keressük nap nap után;
Nézünk egymás szemébe vakon – burán.
Unjuk már mindketten a fárasztó harcot –
"Bárcsak végre tisztán láthatnám az arcod!"
Tudod, azt hiszed, hogy könnyű úgy nézni rád;
Hogy ne akarjam csókkal illetni a szád.
Hisz azért nem nézek a szemedbe olykor –
Nehogy kimondjam titkom, mi emészt sokszor…
Mert nem túl könnyű ott jó barátnak lenni,
Hol vágy emészti lelked egyszer szeretni.
Nem igaz, hogy nem érted; mondd, hogy nem látod –
Ölelésed felébreszt egy bűnös lángot?
/lardonnak/