Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Tyr kardja 7

, 415 olvasás, Alexiel , 2 hozzászólás

Fantasy

Árulás

Leif elképedve bámult a hadistenre, s hitetlenkedve csóválta meg a fejét, s rémülten figyelte a férfit, aki felemelte a kardot.
- Nos? Döntöttél?- kérdezte, miközben mellmagasságba emelte a fegyvert.
- Igen, és vállalom a sorsom.
- Azért mert nem akarod, hogy megöljelek?
- Nem. Azért mert rájöttem, hogy, ha már rám testáltad ezt a feladatot, bármennyire nem is tetszik, meg kell tennem. Ez a sorsom.
- Nocsak, milyen hirtelen törődtél bele. Hogyan jutottál erre a döntésre?- mosolyodott el a hadisten.
- Nincs más választásom. A kardot én találtam meg, és abban igazad van, hogy nem menekülhetek állandóan a sors elől. Meg abban is, hogy mivel engem választott a kard a vele járó felelősség is az enyém.
- Végre, hogy rájöttél. Igazán dicséretes az elhatározásod, és nekem pedig tiszteletben kell tartanom ezt. Nos, rendben. Itt a kard, mától meghatározatlan időre a tiéd.
A hadisten Leif elé lépett, és a kard markolatát a fiú felé nyújtotta. A fiúnak remegett a keze, mikor átvette a kardot. Kezük egy pillanatra összeért, s a tekintetük is összekapcsolódott. Leif szemében még ott volt a szorongás és a kétely, de már egy új ígéret is, a hadisten viszont szigorúan és keményen nézett a fiatal harcos szemébe.
- Köszönöm.
- Nem akarok még egyszer csalódni benned, megértettél?
- Igen, és ígérem, nem fogsz.
- Remélem is -bólintott hidegen a hadisten. - Különben nem lesz más választásom, mint hogy ezzel a karddal öljelek meg.
Leif tekintete erre a mondatra elborult egy pillanatra, és egy fél perce lehajtotta a fejét. Mikor felemelte nyoma sem volt benne szorongásnak vagy kételynek, csak valami újfajta keménység látszott benne.
- Helyes. Nagyon helyes- bólogatott Tyr is. - Most pedig térj vissza a templomba.
- Igenis.
- Még egy dolog, mi előtt elválnánk egymástól. Légy nagyon óvatos a papokkal, főként a főpappal.
- Miért?- hökkent meg Leif.
- Mert terveik vannak veled és Sveával. Mivel látták, hogy mire vagy képes, megpróbálnak majd a szolgálatukba kényszeríteni. És Sveát is.
- Ezt hogy érted?
- Majd meglátod. Ég veled!
Azzal köddé vált, s Leif magára maradt. Megfogadta a tanácsot, és visszatért a templomba. A szobájába tartott, mikor meglátta Sveát. A lány is meghallotta a lépteit, s felé fordult, majd intett neki.
- Hol voltál? -kérdezte, mikor a fiú odaért hozzá.
- Sétáltam egyet. Talán valami baj van?
- Nem, csak nem tudtam, hová lettél, és aggódtam. Hallottam mit műveltél ma a piacon.
- És? - kérdezett vissza türelmetlenül a fiú.
Svea fejében ekkor megszólalt a vészcsengő. Leif máskor általában szégyenkezve hajtotta le a fejét, és a bűntudat homályosította el a tekintetét. De most… Mi történt ezzel a kölyökkel? Mi változott meg körülötte?
- Mi az, hogy és?
- Megsértettek, hát megtoroltam - vont vállat higgadta a gyerek.
- Hogyhogy nincs bűntudatod emiatt?
- Mert beszéltem valakivel, aki azt mondta, hogy nem kell emiatt szégyenkeznem.
- Te beszéltél Tyrrel? Mikor?- kérdezte rémülten Svea
- Igen, tőle jövök. Igazság szerint meg akartam szabadulni a kardtól.
- Micsoda? Te…
- Igen, de aztán megjelent és elbeszélgettünk kicsit.
- Meséld el mi történt.
Leif elmondta a találkozást. Mikor végzett a lány csak ennyit mondott.
- Értem. Szóval tényleg te vagy a kiválasztott. De mit akart azzal, hogy legyünk óvatosak a papokkal?
- Én se tudom, de figyelünk, és meglátjuk, mi történik.
Két nappal később Sveát magához kérette a főpap. Mikor a lány a főpap szobájához ért és belépett, a pap így fogadta.
- Csukja be az ajtót, kedvesem. Magánbeszélgetésre kérettem.
Svea engedelmeskedett. A pap hellyel kínálta, s mikor a lány leült megkérdezte:
- Miről kíván beszélni velem, Torsten?
- Eddig nagyon ügyesen végezte a munkáját, és szeretném tudni, hogy nem lenne kedve hozzánk csatlakozni?
- Sajnálom, de én Tyr papnője vagyok, neki tettem esküt. Ha megszegném, bosszút állna rajtam.
- Ne utasítson el, kérem. Attól, hogy hozzánk csatlakozik, nem kell megtagadnia a régi urát. Van a közelben egy Tyr templom, ahol nyugodtan szolgálhatná őt, Igaz a templom hozzánk tartozik, de mi meghagytuk eredeti funkcióját. Nem kell nekünk semmilyen esküt tennie, csak annyit kérek, hogy maradjon.
- Értem. Talán meggondolom. De gondolom, van itt még más is.
- Igen. Az ifjú Leifről is szeretnék beszélni.
- Talán valami gond van vele?
- Nem mondanám. Remek harcos lesz, de még kéne neki egy félév. Kérem, győzze meg, hogy ha vége lesz a kiképzésnek, maradjon itt, és védjen meg bennünket az Idegenektől.
- Hálából?- kérdezte gúnyosan Svea.
- Igen. Mivel az egyik papunk a mestere úgy gondolom, van benne annyi tisztesség, hogy ezt megtegye.
- Ezt inkább vele beszélje meg, ám kétlem, hogy igent fog mondani az ajánlatára. Leif tisztában van, azzal…
- Csak győzze meg, kérem! - szakította félbe a pap kissé ingerülten, megnyomva az utolsó szót.
Svea felugrott, és fagyosan ennyit kérdezett:
- És ha nem teszem, akkor mi lesz? Kidob innen?
- Ha nem teszi, ígérem, hogy a papnőségének vége. Legyen ez elég.
- Ellehetetleníti a további működésemet, igen? Ez lenne a bosszúja azért, mert nem megyek szembe Tyr akaratával, függetlenül attól, hogy a papnője vagyok-e vagy sem? Eléggé kicsinyes, nem gondolja?
- Vigyázzon, Svea!-szólalt meg a pap csendesen. - Ne bőszítsen, mert azt maga bánja!
- Igazán? Hát tudja meg, hogy Leif nem áll a szolgálatukba! Ő csak az isteneket szolgálja, senki mást!
- Távozzon!- kiáltott rá a pap, s az arca bíborszínűvé vált a dühtől.
Svea méltóságteljesen emelte fel a fejét, s távozott. Ő is dühös volt, ám eszébe jutottak Tyr szavai, Leif tolmácsolásában. Ekkor eszébe jutott a fiú. Dél felé járt az idő, és ilyenkor szokta befejezni a délelőtti edzést. Keresni kezdte. A kertben akard rá, ahol épp végzett. Egyedül volt.
- Leif, beszélhetnénk?
- Igen. Mondjad, hallgatlak.
- Inkább a szobámban, mert nem kéne másoknak hallani.
- Rendben.
Bementek Svea szobájába, ahol a lány elmondta a főpappal folytatott beszélgetését. Leifnek is eltorzult az arca, mikor meghallotta a fejleményeket.
- Szóval csak ezért kellünk nekik?
- Igen. Erre figyelmeztetett Tyr is. Mivel látták, hogy mire vagy képes, nyilván való, hogy ki akarják használni.
- Valóban. Nos, azt hiszem jobb, ha ezt megelőzzük. Én nem akarok a papok kutyája lenni.
- Tudom. De mit tegyünk?
- Ma éjjel elmegyünk innen a lehető legnagyobb csendben. Új otthont keresünk magunknak.
- Jó. Menjünk.
- Éjfélkor találkozunk a templomban. Gyere addig, együnk.
A nap hátralévő része gond nélkül telt el. Egyikőjük sem mutatta, hogy izgul az éjszak miatt. Éjfélkor mindketten ellopóztak a templomba. Svea érkezett utolsónak.
- Leif, itt vagy?- szólongatta halkan a fiút, aki egy sötét oszlop mögül lépett elő.
- Ide, Svea! - súgta.
A lány odasietett a gyerekhez.
- Régóta vársz?
- Nem, én is most érkeztem. Induljunk!

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fantasy
· Kategória: Regény
· Írta: Alexiel
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 201
Regisztrált: 2
Kereső robot: 25
Összes: 228
Jelenlévők:
 · Napfeny
 · Sutyi


Page generated in 0.613 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz