Látjátok, jó Lelkeim
letisztult társatok? Börtönteste im
előttetek, porként pergett le róla…
Zokogásotokkal ne zavarjátok.
Ezt nem értheti
és már más szemmel néz le reátok.
S miért is sajnálnátok
értelmetlenné vált
javíthatatlanul szétnyűtt ruháit?
Ugyan!
Mi szép is lehetett benne?
A sajgó fog? a zúgó fül?
a mélyvénás trombus?
az agy szédülete? a szív pánikja?
a színváltás-elfehéredés rémülete?
a bőr kullancsra, szúnyogra eszmélése?
S a fokozatos leépülés észrevétlen nem maradhatása?
Az öröknek remélt megöregedése?
Ugyan!
Persze
voltak örömös dolgai is,
de az ágyban
a legodaadóbb vágyban
is csak fölfelé, e mostani, világára tört,
s mert sosem érhette el
mindegyre
le is zuhant
rendre…
Teste-szabta lelki kínjai
szegték legjobban kedveit.
Gyűlölten ölelte magához bűneit,
mert tudta: kötelezők,
nélkülük a mérleg félkarú,
tettei súlya elbírálásra mérhetetlen,
hát undorral próbált éltében egyensúlyt tartani.
… íme az eredmény:
a mostani…
Így lássátok, Lelkeim:
ennyi volt. Lelke im-
már szabad, ne sirassátok hát.
S ha szemmel nem is látjátok,
legyen vigasz a tudat:
ő helyettetek is lát.
Online látogatók:
Látogató: 156
Regisztrált: 2
Kereső robot: 37 
Összes: 195
Jelenlévők:
