… Talán egyszer még
csilloghat tudatom,
s átrepülhet újra az
Univerzumon.
Porszemként megélve
más-más életeket,
s remélve mindig
az örök fényeket.
Ragyogva, izzón
vágyom forrongani,
velük együtt, elégve,
fényükbe fojtani
lelkem sötétségét
s álmaim legvégét…
De talán egyszer,
még újból
megélhetem
darabokra hulló
tévelygő önmagam,
s létezhetek kinn,
a semmi éterében,
semmi-öntudattal,
örökké gondtalan.
Talán jöhetnek még
rózsaszín hajnalok,
mikor boldogságba
s fénybe zuhanhatok.
… Talán csak csillagok
hulladéka
vagyok,
s lelkem majd egyszer
még újra
felragyog-
mielőtt végleg,
s örökre
meghalok…