Rea: Nem kell a lelked édes! (regény)
Megjelent:
Témakör: Felnőtteknek



Nem kell a lelked édes!

Rohamos gyorsasággal szaladt az idő, Vikit végre kiengedték a kórházból. A lány újra jól érezte magát, kezdett belé visszaszállni az életkedv, de titkon még mindig lelki sérült volt és tudta hogy sokáig elfog húzódni az míg újra meggyógyul. Az embertársai közül sokan akik átestek egy ilyen traumán nem bírtak teljesen meggyógyulni és úgy élni az életüket mint azelőtt, hatalmasat fordult velük a világ és hatalmasat változtak ők is, a lelkük mélyén tudták hogy soha nem lehetnek újra azok az emberek akik egykor voltak, mert tönkretették az életüket, a lelküket és nem voltak nyitottak az embertársaikkal szemben.
De Viki igenis harcolni akart, újra az akart lenni aki egykoron volt, az a Viki akinek egykor tönkretették az életét, darabokra törték a szívét és a sok fájdalom megölte a lelkét
Újra akart maga körül építeni mindent és nem érdekelte az sem hogy ez mennyi időbe telik, újra megakarta találni önmagát, azt a lányt aki benne elveszett egy éve talán.
Hatalmas akaraterővel küzdött mindennap azért hogy meglelje azt amit most keresett, egy új életet, egy boldog percet és sok-sok idegen embert.
Már nem a tánc jelentette neki a hatalmas boldogságot és életcélt. A lányból végre felnőtt lett és ezek a traumák csináltak belőle felnőttet és igaz embert, új életcélja született amit megszeretett volna valósítani a kezelések után hogy végre egy emberként segítsen azoknak az elesett embereknek, amilyen Viki is volt egyszer.
Szeretett volna olyan sokat tenni ezekért az emberekért akik nem látják az alagút végét és a pokolban élnek agresszióban és iszonyatban, Viki csak egy segítő kezet akart nyújtani feléjük sok-sok szeretettel.
Mert ha neki sikerült ez, akkor másnak miért nem sikerülhet?


Éva boldogan nézte Vikit és Zsigmondot ahogy egymás mellett sétáltak hazafelé. Úgy örült ennek a két fiatalnak mint másnak soha. Nagyon szerette Vikit és most megszerette Zsigmondot is. Örült hogy végre egymásra találtak ennyi szenvedés után, ez a két fiatal igazán megérdemelte ezt az ajándékot, a szerelmet, mellyel az ég jutalmazta meg őket.
Ahogy nézte a párost lecsordult egy könnycsepp az arcán, boldog volt, túlzottan boldog hogy Viki végre révbe ért.
Vége a kínkeserves pokoljárásnak, vége a szenvedésnek és végre Viki arcán láthatja azokat a boldog mosolyokat, hallhatja a viccelődő szavakat. Ahogy utánuk sétált, eszébe jutott Márk, furcsa fintora ez a sorsnak, ahogy eltűnt az életükből Márk, úgy tűnt el Éva zaklatója is. Titkon bizony elgondolkodott azon hogy vajon Márk volt az aki zaklatta? De ez már mindörökre a múlt titka marad. Most örült hogy Zsigmond mellett megtalálta az igaz szerelmet a barátnője és annak is örült hogy végre van egy, hős" védelmezője akire bármelyik percben számíthat.
Éva látta hogy Zsigmond végre úgy bánt evvel a teremtéssel mint egy királynővel, bár bevallotta magának Viki ezt már régen kiérdemelhette volna. Azért fájt a szíve egy kicsit a barátnőjéért, mert tudta hogy most már egy másik emberhez tartozik, másik ember védelmezi és attól tartott őrá már bizony nincs itt szükség.


Zsigmond ahogy megígérte Vikinek elvitte egy hatalmas Cirkuszba. Régi Cirkusz volt ez, de a leghíresebb amit az országban látni lehet. Egy-egy kopott széken ültek, de őket ez sem zavarta, úgy ámultak-bámultak a nézőtéren akár a gyerekek, nagyon jól érezték magukat és ahogy Zsigmond elárulta hogy imádta a bohócokat, most sem fért hozzá kétség hogy Zsigmond nem szereti őket, hiszen az egész előadást tátott szájjal bámulta végig.
Rengeteg fellépő volt aznap este, volt olyan bohóc aki a ingujjából kihúzott egy egész csokor virágot és azt Vikinek ajándékozta, Viki csak tapsolt, nevetett mint egy kisgyerek, ezen az éjszakán igazán boldog volt végre. Most a szívük mélyén azt érezték ők újra gyermekek, ahogy elvegyültek a gyermekek közt és ahogy örültek minden egyes produkciónak, valójában fel sem tűnt senkinek hogy ők felnőttek.
Vikinek leginkább az állatos produkciók tetszettek, mivel nagyon imádta az állatokat, közülük is az értelmes, virgonc csimpánzokat, akik egy triciklin tekertek a nézőközönségnek nagy-nagy vigyorokat küldve. Nagyon jól érezték magukat ezen az estén így kettesben, olyan sokat nevettek, hogy a hasuk is megfájdult a sok nevetéstől. Mikor vége tért a műsor, Viki azt vette észre hogy valaki lágyan, félénken megfogja a kezét és úgy kíséri ki. Kétség sem fért hozzá Zsigmond volt az illető aki a sátor elé vezette a lányt, hatalmas csillogó kék szemeivel belenézett annak őzike szemeibe és most már tudták nincs menekvés, mint ketten tudták hogy mi fog most következni. Már-már annyira várták ezt a pillanatot és most itt volt, eljött végre. Olyanok voltak most mint két kamasz, akiknek fogalmuk sem volt róla hogyan kezdjék el a dolgokat, csak nézték egymást, nézték és Zsigmond elnevette magát, egy hatalmasat nevetett
-Ne haragudj nagyon zavarban vagyok! Mentegetőzött
-Hú de jó hogy ez nem csak rajtam látszik! Nevetett már a lány is.
-Arról van szó, hogy borzasztóan tetszel nekem és attól tartok hogy beléd szerettem. Mit gondolsz, tudsz még valakit szeretni?
-Valakit? Ezen elgondolkodnék, várj egy picit! A válasz igen!
Ugrott a lány Zsigmond nyakába aki szenvedélyesen átölelte, majd egymáshoz ért a két arc, egymás csillogó szemeit kutatva, nem kellett sokáig várni míg végül a két érzéki ajak is egymásra talált egy szenvedélyesen, szerelmes csókban.


Egy év múlva…
Harangszó verte fel a csendet, a falu csendjét ahol éltek. A templomot ellepték a gyönyörű virágok és a kiöltözött emberek. Mindenki csak egy párra volt kíváncsi, akik eljöttek hogy megpecsételjék szerelmüket. Csodájára jártak a két gerlepárnak, akik még mindig úgy szerették egymást és boldogságban éltek, ahogy tették ezt már egy éve. Villantak a vakuk és a menyasszony, vőlegény csak mosolygott. A falu csak ámult-bámult e két pár szépségén és évekkel később is még ezt a lagzit beszélték. Viki gyönyörű volt hosszú, egyszerű fehér ruhájában, méteres uszályával, szép, fehér fátylával, szőke haját kontyba kötötték és virágokkal díszítették. Zsigmond sem nézett ki rosszul halványszürke öltönyében és vörös ingében, fekete cipő ragyogott a lábán akár az a boldog mosoly az arcán.
Igazi elegáns gentleman volt, akihez angyali arc, göndör fürtök és baba kék szemek társultak, minden falusi lány aki az esküvőn részt vett a vőlegényre irigykedett, de a férfiak is irigy tekintettel bámultak Vikire. Ahogy a menyasszony és a vőlegény egymásra nézett, érezni lehetett hogy ez nem csak egy szerelem. Ez a szerelem csodálatosabb volt még a legnagyobb szerelmeknél is, ez a szerelem az égben rendeltetett.
Boldog mosollyal mosolyogtak egymásra, hiszen ez volt életük legcsodálatosabb napja, a kínkeserves éveket most felváltotta a boldogság. Ahogy megszólalt az orgona, a menyasszony belibbent a templomba. A templomban mindenki csodájára járt Viki szépségének és a lány úgy lépkedett, hogy szinte a talajt nem is érintette a lába. Ő olyan volt most mint egy angyal, akit a égiek küldtek, varázslatos, szépséges és áradt belőle az a rengeteg szeretet. Érezni lehetett e két fiatal szíven azt a különcséget mintha ők nem is földihalandók lennének. Zsigmond boldogan mosolygott most az ő gyönyörű menyasszonyára és mikor felemelte a hosszú fehér fátylat, Viki arcán legördült egy könnycsepp, a boldogság könnye volt ez, hogy végre egy olyan férfié lehet akit igazán szeret.
Azon a napon fehér galambok repkedtek az ég kékjében, színes virágok illatoztak a csodálatos mezőkön és a Nap áldott fényében részesülhettek. A menyasszony és a vőlegény végre boldogan rebegték ki egymásnak azt a szót, mely a szerelem és a szeretet láthatatlan összekötője, melyre oly sokáig kellett várniuk, amelyért oly sok, gyötrelmes csatát megkellet vívniuk egymásnak, egymásért.
S most összeforrt a két szerelmes ajak egy hosszú csókra, s akik velük ünnepeltek boldogan ujjongtak. Viki és Zsigmond végre boldogságban, szerelemben fürödtek, végre megtalálták azt amit igazán kerestek. A szívükbe fészkelődött a szerelem, a boldogság és a szeretet mely a legszebb párrá varázsolta őket mint egy mesében.

VÉGE!



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/97943