halottember: egyszer a kezemet fogtad (vers)
Megjelent:
Témakör: Sajgó lélek



egyszer a kezemet fogtad

a horizonton, mint feszes kötélen
kileng a fáradt napfogyatkozás,
ezernyi sajgó sebből vérzik a szám,
szavakat mormol a hervadozás…





a horizonton, mint feszes kötélen
kileng a fáradt napfogyatkozás,
ezernyi sajgó sebből vérzik a szám,
szavakat mormol a hervadozás;
lehull, mint elszáradt szirom, a lelkem,
kínzó szerelmed szívemen fedél,
fagyos tekintet, ha a múlton rágódsz,
nem lényeg már, mit, hogyan, és miért…
csak ne érezd, csak ne látnád, ami bennem,
azt a szenvedést, ami senyveszt!
megrémülsz, ha megérintesz, puha bőr
reszkető kezek, már nem így kellesz…
már megtanultam, kit, s hogyan felejtsek,
már felismertem poklaim arcát,
már tudom, hogy az, aki nekem kellett…
már tudom, hogy nem szerethetsz tovább…
és az arcomon ez a fakó bánat,
és a szemeimben a fagyos csend,
meghalt minden, mi emberi volt, szegény
testem magára hagyott élő tetem.
mert emlékszem, mikor kezemet fogtad,
átjárt a bizsergő önkívület,
elváltunk, s azóta tátong a szívem,
mint kopár sziklák mélyébe vájt üreg…



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/82163