Alkalmazkodóképesség
Sovány szúnyog éji dala
tépi félbe álmomat,
hallgatom a vézna zümmert,
s várom, hova látogat?!
Hová kér majd a toronytól
leszállási engedélyt,
s hol éli ki pásszióját:
a vérszívó szenvedélyt?
Türelemmel végigvárom,
hogy a cérna hangfonál,
mint kúszik át dobhártyámon,
s az agyamba tamponál.
Átszőve ott minden zugot,
zsongítja a koponyám,
s még kuszábbá alakítja
tekervényes kocsonyám.
Ernyedetlen muzsikusom
nyüstöli a hangszerét:
s e kitartás megrepeszti
türelmemnek fénykörét.
Kezemben egy ősi reflex
megpendít pár ideget,
melyek könnyen lendületbe
hozhatnak egy tenyeret.
Még próbálom kontrollálni
agyam vezényjeleit,
s minden fölös rúgkapának
elvenni az elejit.
Nem kívánom mindhiába
lengetni az alkarom:
kivárom míg nyílik erre
megfelelő alkalom.
Mocorgással megzavarni
nem óhajtom dalnokom,
némán várom, hogy landoljon
fülemen, vagy arcomon.
Ejh, de mintha ráérezne
végzet hozó tervemre,
s újabb csapást kezdeményez
szilánkos türelmemre:
Dacból sem fog fülön csípni,
s csapolni drága vérem,
sőt, pimaszul odaveti:
hé, elvitelre kérem!