"Keblem óriása velem megy"
Ahogy a Nap sugarai erőteljesebben hatnak ránk és környezetünkre, magunk is kitárulkozunk és befogadóbbá válunk. Erősödik bennünk a vágy, hogy kis időre eltávolodjunk a mindennapitól, a megszokottól és kitágítsuk a szűk teret és időt, amiben nap mint nap élünk. Vágyódunk más vidékek felé, oda, ahol másképpen süt a nap, másak a fények és az árnyak, másképp jár az idő, szokatlanok a színek, illatok és hangulatok.
Az utazás a lehetőségek sokszínű tárházát nyújtja hát számunkra, ugyanakkor mégis szorongással készülünk elszakadni a forrástól, kicsit aggódva hagyjuk el a jól beidegződött szűkre szabott mozgásteret, a megszokott arcokat és hangokat. Mit is kezdjünk a ránk szakadt szabadsággal? Aztán valami finom, csiklandóan kellemes, mámoros érzés, izgalom kerít hatalmába az ismeretlen vidékre készülődve.
De hogyan is közeledjünk a kitűzött cél felé? Önállóan gépkocsival, vonattal, vagy vegyük igénybe valamelyik utazási iroda autóbuszos ajánlatát. Ha autóval vagy vonattal utazunk, szabadabbak lehetünk, többször találkozhatunk a helybéli emberekkel, akik segítségével, sokkal mélyebb emberi vonatkozásokat is megismerhetünk. Sajnos, a turisztikai marketing autóbuszos tömegszállítmányozása fontos értékeket semmisített meg az emberek közötti kapcsolatokban: a valódi érdeklődő kíváncsiságot és a valódi vendégszeretetet. Mert egy-két autóbusznyi, egyszerre érkező vacsoravendéget - valljuk be - nem igazán tud egy étterem mindenkire egyformán kiterjedő, szívből fakadó mosollyal, lelkesedéssel kiszolgálni. De ha ugyanide megérkezik egy négy-ötfős társaság, a kedvességen kívül még különleges történetek is előkerülnek a szintén különleges étkek mellé. És nem lehet negyven-hatvan ember érdeklődését összehangolni, folyamatosan fenntartani egy út során. Hiszen vannak, aki megelégszenek az autóbusz ablakából megismerhető városnézéssel, és vannak, akik sietség nélkül, gondtalanul szeretnének sétálgatni egy-egy város utcáin, rácsodálkozni érdekes építészeti sajátosságokra, vagy a táj jellegzetes növénykülönlegességeire. Vannak, akinek elég a prospektus-ízű ismertető, s aztán már húznak is a szállodai szoba pamlagára…
Mindenesetre, ha nyitott lélekkel, csodálattal szívjuk magunkba idegen tájak kultúráját, szokásait, és őszinte szívvel fürdetjük arcunkat a vendéglátó népek tekintetében, hamarosan tapasztalhatjuk, hogy az út nem csak az óhajtott cél felé nyílt meg számunkra, hanem valóban sokszorosára tágult a világ.
Egy ilyen úttól titkon reméljük még azt is, hogy elpucol tőlünk a bánat és a szomorúság, hogy a hosszú hónapok, esetleg évek alatt megtelt, gondokkal terhes hátizsákot valahol otthagyhatjuk, mondjuk a delphoi jósda kövei között, vagy Rómában a Trevi-kútnál… "… aztán egy szép napon felébredek Nápolyban, és íme, itt ül ágyam fején a komor valóság, az irgalmatlanul ugyanaz, a bús magam, amely elől menekülni akartam. Fölkeresem a Vatikánt, a palotákat. Szenvelgek, mintha nagy látományok és ihletek oltódtak volna belém, pedig egyáltalán nem fogantak meg bennem. Keblem óriása velem megy, bárhova megyek." - írja kellő öniróniával Emerson, amerikai költő egy helyen. Mert bizony a kirándulás nemcsak külső élmények, kalandok gyűjteménye, hanem egyben komoly belső utazás önmagunk felé.
És a hazatalálás, a hazaérkezés jóleső, boldog érzését is az tapasztalhatja meg igazán, aki eltávolodik otthonától, olykor elutazik valahová messzire.