Vágyakozás az Édenbey

Nem volt tél, mégis vágytuk már, hogy friss virágfoltok, a fák, bokrok finom, selymes rügyei vegyenek körül bennünket, hogy a rigófütty mellett a jó ízű pára, a Teremtő zöld illatú csókja is köszöntsön a reggeli ablaknyitáskor, s a Föld üde lehelete, a Föld üdvözlete járja át a szobákat.

Aztán máris tervezzük: kicseréljük az elvásott padot a kertben, hogy a kúthoz vezető utat újra kell rakni… és a munkahelyünkre menve sem a rövidebb utat választjuk, ami szürke betonjárda, ugyancsak betonból készült, üres virágtartókkal, hanem kerülünk inkább, a hosszabb utat tesszük meg, és a parkon megyünk át, hogy beleszippanthassunk a nyíló japánbirs bokrok illatába.
De miért is vágyik az ember növényekkel teli kertekre, parkokra? A kertművészek azt mondják: azért, mert az elveszett paradicsom után áhítozik. Az Éden a bibliai ősmítosz szerint az emberiség őshazája, Ádám és Éva kertje, ahonnan Isten elűzte a bűnbeesés után. Ezért igyekszik hát az ember környezetét sokféle növénnyel, virágokkal, kövekkel, madáritatóval, kis csordogáló patakocskával, padokkal, lámpákkal szépíteni, melyekkel az elveszett édenkertet szeretné maga köré megidézni. A Teremtés könyvében Isten, miután megteremtette a világot és az embert, kertet ültet az Édenben, s növeszte az Úr Isten a földből mindenféle fát", majd fogja az Úr az embert, és az Éden kertjébe helyezi, hogy művelje és őrizze meg azt… S minthogy a természet részei vagyunk, nemcsak mi alakíthatjuk, szépíthetjük a környezetünket, hanem ez fordítva is működik: környezetünk visszahat ránk. A kert, a liget, a park, a természetes környezet szebbé, jobbá teszi, alkalmazkodóvá, megértővé, empatikussá műveli a benne tevékenykedőt. Nyugalmat áraszt, csendre int, nevel, gyönyörködtet, inspirál. Hamvas Béla egy különleges nézőpontból tanulmányozza a növényeket A babérligetkönyvben – mindazoknak, akik tudják, hogy a halál nem egyenlő a megsemmisüléssel – "A növény két világban él és kettőt köt össze: a föld alattit, azt, ahol a halottak vannak, ahol az anyag van és a föld felettit, ahol a lelkek vannak s ahol a szellem van. Ezért a növényi lét nyílt, olyan, mint a híd vagy a kapu, nyitva kifelé és befelé, felfelé és lefelé. Nyíltabb, mint az emberé, aki a földtől már elvált és a földalatti sötétség felé tehetetlen. A virág, mint a növény szellemi szerve, lélekszimbólum. A sötét rész, a gyökér, a halottaké, akiknek teste lent van; a virág, a világos rész, a halottaké, akiknek lelke fent van."
A flórával való kapcsolatunk minősége tehát végtelenül lényeges kérdés egészségünk, érzelmi és fizikai létünk, spirituális gyarapodásunk szempontjából. S hogy valóban művelje és főleg őrizze meg az ember a rábízott kertet, érdemes megjegyezni, jól elraktározni néhány adatot: például egy 70 éves hársfa 205 köbméter lombtérfogatával évente 121 kilogramm szén-dioxidtól tisztítja meg levegőt, miközben 133 kilogramm oxigént termel számunkra.