Én és a lusta pék
Már meguntam sápadt virág lenni,
már meguntam a kenyeret.
A cipőmet elhajítva
állok, s bámulom életem: Merre mehet?
Szép vagyok-e, rücskös, vézna lelkű?
Most eldobtam mind hitemet,
és a mindent félrevetve:
megvárom itten, lemaradt Istenemet.
Kopott tengeren korholva bánom!
De mi ég lelt most engemet?
Egy lusta pék a kovászon
hívogat, és hogyha nem megyek kinevet.
Mindent megéltem már, sarjat, s jeget,
a kötött csomók is vesztek.
Hmm, ... csak leültem egy tükörre,
szalmaszál a számban, s bámulom az eget.
Nyomár, 2022. 03. 11.