Én és a lusta pék

Már meguntam sápadt virág lenni,
már meguntam a kenyeret.
A cipőmet elhajítva
állok, s bámulom életem: Merre mehet?

Szép vagyok-e, rücskös, vézna lelkű?
Most eldobtam mind hitemet,
és a mindent félrevetve:
megvárom itten, lemaradt Istenemet.

Kopott tengeren korholva bánom!
De mi ég lelt most engemet?
Egy lusta pék a kovászon
hívogat, és hogyha nem megyek kinevet.

Mindent megéltem már, sarjat, s jeget,
a kötött csomók is vesztek.
Hmm, ... csak leültem egy tükörre,
szalmaszál a számban, s bámulom az eget.

Nyomár, 2022. 03. 11.