Déness: "Jézus Krisztus 2022" 03. - A szőrmebunda és a lelki béke (vers)
Megjelent:
Témakör: Hit és vallás



"Jézus Krisztus 2022" 03. - A szőrmebunda és a lelki béke

Most ugrunk az időben pár percet,
Amíg a neje meg nem érkezett.
/Dühödt ábrázatú, negyvenes, dekoratívan öltözött nő viharzik be a színpadra. /
Épp nem gondolt túl sok jót és szépet,
Ránézve, tudni máris lehetett.

ÁGNES
De mégis mi a frász fontos ennyire?
Időpontra vár rám a fodrászom.

JÁNOS
Tudom, hogy ez a léted lényege,
S ha elkésnél, maga a rémálom,

Azonban az igazi most jön el,
Mert mától vége a dőzsölésnek.
Egy tiszta érzés végre átölel,
Mostantól a helyes útra lépek.

Elhunyt apám hatalmas vagyonát,
Széjjelosztom a szegények között.

ÁGNES
A két szemem normális embert lát,
Aki valójában már régóta lökött?

JÁNOS
Éppenséggel bolond eddig voltam,
A fényűző Élet bárgyú bábja,
Apám pénzét két kézzel csak szórtam,
A Bűn ösvényén kábultan járva.

ÁGNES
Na most itt álljon meg a nászmenet!
Ha jól értem ráleltél a fényre?
Itt a hunyó csakis Jézus lehet,
Ébresztő, az Istenszerelmére!

Szeretetmaszlaggal beetettek,
S bár gyomorrontásod nem lesz tőle,
Súlyos az ára ily szeretetnek,
Koldussá válunk tán már jövőre.

JÁNOS
Tudtam előre, bolondnak nézel,
Igen, itt járt Jézus, s beszélt velem.
Aztán megküzdve a józan ésszel,
Azóta már vezérel a hitem.

Persze nem zárom ki, képzelődtem,
De tudod mit? Cseppet sem érdekel!
Eddig mindössze, éppen, hogy éltem,
Most végre már az Élet átölel.

Van egy szörnyen rossz hírem számodra,
Hogy hamarosan szegények leszünk.
Apámnak a hatalmas vagyona,
Boldog jövőbe nem ingyen jegyünk.

Holnap nyilvánosság elé tárom,
A pénz nagyját csalással szerezte.

ÁGNES
A Tisztesség csak egy letűnt álom.
Az ember mégis mi mást tehetne?

JÁNOS
Most rátapintottál a lényegre,
Ám többé nem leszek megalkuvó.
Nem vágyok másra, csakis szélcsendre,
Mert már e-földi, pokoli show.

/János mondandója folytatásául egy dalba kezd. /

KÉRDÉSEK

Kérdések rágják egyre csak lelkem,
Melyekre választ nem kapok.
Tán halál várja az összes tervem,
S balga mód ébren álmodok.
 
Ó, a sokasodó kérdések,
Sötét árnnyá olvadtak össze lassan.
Hazugság, hogy nem félek,
Ha kántál az Árny, és sohasem halkan.
 
Mért lesz gonosszá az ember?
Mért veszít a Szeretet harcot?
Mért simul kézbe a fegyver?
Mért visel a Szabadság láncot?!

Mért? Mért? Mért? Mért?
Ostoroz a kérdéseknek zápora,
Menekülnék, a fényt keresve,
De tudom lelkemből nincs hova.
 
Az árnyammal szembe kell néznem,
Választ csak tőle kaphatok.
A gyávaság, maga a szégyen,
Békéről ma még csak álmodok.

Mért lesz gonosszá az ember?
Mért veszít a Szeretet harcot?
Mért simul kézbe a fegyver?
Mért visel a Szabadság láncot?

A kérdések lassanként felfalják a lelkem,
Kérdések melyekre választ kell lelnem.
Kérdések nélkül gyáva mód sírnánk.
Kérdések melyek a jövőnket írják.

ÁGNES
Világmegváltó kérdéseidre
Felesleges keresned választ.
Te balga lélek, vegyed már észre,
Pénz, s hatalom nyújthat csakis támaszt.

JÁNOS
Én erre már nem vagyok kíváncsi.
Most segítek pár hajléktalanon,
S a válást majd megbeszéljük este,
Te maradj csak a másik oldalon.

MESÉLŐ
Most szélvészként János viharzott el,
S neje döbbenten bámult utána.
Lelki békére ezentúl hogyan lel,
Ha nem lesz pénze szőrmebundára?

Hogyha körmeit nem lakkoztatja,
Mondjuk hetente kétszer legalább?
Így hát lesz majd neki bőven gondja,
De többé nem adhatja már alább.

Sohasem volt megalkuvó fajta,
Cselekedni mindig is volt mersze,
A küzdelmet „Jézussal megvívja”...
S a győzelemért bármit megtenne?

Ígérem, hogy mindez kiderül,
Akár nem is túlzottan sokára,
De vajon mit élne át legbelül,
Ha gondot jelent majd a gázszámla?



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/161039