Akár a hályog
Fájdalommá merevedett üresség
kiált némán lelkem sötét mélységeiből.
Kínomban reszketek, feléd nyújtva kezem.
Ordítanék, de csak néma sikoly hagyja el számat.
Torz arcomat már nem látom a tükör mögött.
Visszaröhögök magamra.
Röhögésem visszhangzik szerteszéjjel.
Elátkozott vagyok. Undorodok magamtól.
Megdöglök előbb-utóbb, de most úgy érzem, hogy a téboly
végképpen elnyelte elmém pislákoló fényét.
Sötét, áthatolhatatlan köd borult szememre, akár a hályog.