Arany este
Nap lement, s már a csillagok látszódnak,
árnyak az éjben, és fények cikáznak.
Milyen hangulatos ez a varázs,
akár a villanás.
Egyszer csak elindulok,
de lehet nem is akarok.
Ám lábam visz, s meg nem áll,
én meg kiáltok, hogy: állj!
Hullámba csöppentem,
S tovább nem stabil, nincs visszaút,
Visz, visz a lendület!
Talán nem is bánom,
elmenni innen egy álom,
felfedezni az éj gazdag csodáit,
s meglátni mindazt, ami világít.
Testemet átfutja egyszer csak a hideg,
de gondolom: ne legyél már ilyen rideg!
Szemem kinyitva, s előtt megannyi csoda,
Megadom magam, nem húzódom vissza.
Oly szép és varázslatos ez a huzavona.
Vigyen el engem ez a gazdag oda,
oda, ahova szeretne,
én is épp oda tartok, ahova ő is menne!