Árnyékaink

Árnyékom táncol a tiéden
ütemet lükteti szívünk
torz formát ölt rajza
ahogy a sötét a sötétet
öleli gyengéden.

Édes csók emléke nemrégen
megléte elménknek öröm
mégis, lelkem hátulját
kaparja vörösre színezett
hegyes köröm.

Öklömmel bűneim falát töröm
árnyékom egyedül, kinevet
engem, kinek ajkát
kezedre téve kérem, hogy
bocsáss meg, ha lehet.

Mert szívem szeme újra nevet
ha érzem bőrödről pattanó
apró szelet parfüm-szelet, és
ha rád vetül a fény. Mert akkor
mögötted a remény, árnyék
integet árnyékomnak.

Táncra kéri, nyújtva békejobb-kezet:
érzelem így még sosem éhezett.