nagyvendel: Zugó Harang (vers)
Megjelent:
Témakör: Megemlékezés



Zugó Harang

Leng, zeng, cseng
a kis lélekharang,
giling-galang,
hallgasd csak mit sugall,
égi malaszttal
oltárnál marasztal.

Búg, zúg, kondul
gerendáján recsegve jajdul
a mázsás nagyharang.

Házát, földjét, szőlőjét,
ércét, pénzét, tőkéjét.

A harang nem vonós hangszer,
húzója csak kenderkötél,
néha játszik vele a szél,
mégis évszázadok óta
hívők szívében él.

Jelzi mikor megszülettél,
hogyha esküvőre mentél,
mikor gyermeket temettél,
háborúba hív szavával,
jelzi ha a víz az árral
szalad ki medréből,
hátán a gáttal.

Félreverik a harangot,
hogyha tűz öli a zsuppot,
mikor éles fegyverekkel
tör reánk az ellen,
földbe ássák golyók ellen,
hogy meg ne repedezzen,
onnan végül kiemelve,
hangja kondul győzelemmel.

Régen jelzett mindeneket,
hirdetett bút s örömöket,
jelzett gyászt, és veszedelmet,
hogyha tégedet temettek,
akkor is ha leprás csenget,
lovak nyaka csengőt lenget,
halk szánkódnak utat enged.

hangja felhallik az égig,
földi, égi Istenségig,
őrangyalok elkísérik,
mikor gyászos életed végét kondítja,
azt csendíti,
ringye rongya, ringye rongya.

Dicsően zeng a harangzúgás,
hirdeti, hogy áll még hazánk,
szívünkben még ég a parázs,
ám ha jéggé fagy a varázs,
elhalkul a harangozás.

Magas templom tornyából
bús, öblös hangja száll,
lengedező bronz monstrumon
gúnyos kacajjal hintáz,
nevet a torzó Quasimodo,
egyedül ő csak az
ébren álmodozó,
mindig búsuló harangozó,
ki süketen is hallja,
a szerelem hívó dalát.

Ilyenkor felcsendül
az utolsó remény,
ez a végső esély,
minden megbocsájtatik,
a bűn is, és az erény,
ez a belső harmónia,
egy magasztos szimfónia.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/160842