Csodavilág - A gyermek és a mókus
Fürge mókus ugrándozott,
Ágról-ágra, mert így szokott.
Szabadon él, dolga semmi,
Nem parancsol neki senki.
Ifjú gyermek kipécézte,
Szobájából egyre nézte.
A szívében kapott helyet,
Kis mókusból barát lehet?
„De jó neki” irigykedett,
Jön az este, s bármit tehet.
Itt bent bezzeg aludni kell,
Álommanót nehezen lel.
Jó sok fagyit inkább enne,
Ó bár egyszer mókus lenne.
Szökkenne ő fáról, fára,
Lenne biztos sok pajtása.
De gyermekként elég durci,
A suli meg olyan uncsi.
Van úgy gyakran, berzenkedne,
S jó fiúcskát „vágja zsebre”.
A társait megvicceli,
Orcájukat sárral keni.
Beleharap uzsijukba,
Tornacipőt jól eldugja.
Szóval nem volt egy kis angyal,
„Élénk gyermek, nincs itt nagy baj. ”
Ezt mondta rá keresztanyja,
Rosszaságot reá hagyva.
Anyu óvná állva mellé,
Szeretettel átölelné.
Ő ez alatt csokit enne,
Pedig már dél közel lenne.
Soha többé főzeléket,
Egész nap csak édességet.
Ezek jártak kis fejében,
Míg a mókus éppen tétlen.
Nem szundizott ócska szánon,
Üldögélt csak tölgyfa ágon.
/A folytatásban a gyermek, szeretne a mókussal helyet cserélni. Mi van, ha ez sikerül, ám aztán nem lehet visszacsinálni? Vajon milyen élete lehet egy kis mókusnak embertestben, és egy gyermeknek távol édesanyjától? /