Erdossandor: Rejtvények kalandorai (novella)
Megjelent:
Témakör: Ezek vagyunk



Rejtvények kalandorai

Átlagos hétfő munkába menet. A buszmegállóból a gyár felé igyekvő tömeg egy zombifilm statisztákkal spékelt jelenetére emlékeztet.
Másnaposan, az elkerülhetetlenbe beletörődve vánszorog a nép munkába. Egy dolog van, ami kissé érdekesebbnek ígérkező nappá teheti a mait. Megjönnek az új felvételis dolgozók.
Bár a felhozatal egyre gyengébb, de mint mondani szokták a lepényhal meg utoljára. Hátha… hátha lesz köztük, aki munkaképes.
Az ebédlő felé veszem az irányt, ahol a kávérobotok állnak tömött sorokban, hogy nedvükkel megpróbáljanak életet lehelni belém. A kávé pocsék, mint mindig, de megadja az illúzióját a serkentő nedűnek. Körbe nézek, mert itt szokták gyülekeztetni a HR-es kolleginák az újakat.
Vannak éppen elegen. Vagy húsz emberke ücsörög kisebb klikkekbe rendeződve az asztalok körül. Nem túl meggyőző a felhozatal.
Jelenleg középvezetőként dolgozom a cégnél, tehát nekem kell majd velük a gyakorlatban megbirkózni. Persze a kötelező tesztek után megmaradt öt-hat fővel. Ugyanis ennyi szokott a rostán átcsúszni. A teszt nehéz. Például olyan kérdések vannak, hogy ha húszból tízet kivonsz, akkor az eredmény kevesebb-e húsznál? Na, ez nem soknak megy. Akinek meg sikerül azzal kínlódhatok én.
Példaképp felhoznám bioritmus kollégát. Sajnos a nevére már nem emlékszem, mert olyan sokáig nem örvendeztetett meg a jelenlétével minket.
Nos… bioritmus kolléga éjszakai műszakban kezdett volna, de nem jelent meg munkavégzés céljából. Mint másnap kiderült miután betelefonált, nem állt át a bioritmusa az éjszakai munkavégzésre. Viszont volt egy ötlete. Kedden megpróbál fent maradni éjfélig, szerdán hajnali kettőig, csütörtökön pedig felveszi a munkát, hátha sikerül reggelig kibírnia. Nem szép dolog tőlem, de én nem kértem belőle.
Visszatérve a valóságba megütötte a fülemet két leendő kolléga párbeszéde, amit egy keresztrejtvény felett folytattak.
- Te Józsi. Mi az? Ritka női név négy betű.
- Béla. Felelte erre Józsi, és nagyon tudós arcot vágott.
Te jó ég! Hosszú lesz ez a nap.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/160722