Hypnos: Többet ér minden szónál - 7/11 (novella)
Megjelent:
Témakör: Fantasy



Többet ér minden szónál - 7/11

Vika léptei tompán visszahangoztak a lemenő nap fényétől homályos folyosón. Kezében egy kosarat vitt, benne szépen összehajtogatott tiszta ágyneműk. Gépiesen lépett be a szobákba, kicserélte a paplanokat, aztán ment tovább a következőhöz.
Az oktatók lakószárnya mindig csendes és üres volt. Az oktatók a közeli Gossia városában éltek, így a szobák az idő jelentős részében üresen álltak és csak vendégoktatók vagy más látogatók használták őket. Ennek ellenére mindig tisztán és rendben tartották őket a Loc Gossiában uralkodó rend és fegyelem jegyében.
Aliya és Irina magukra vállalták a tanoncok szobáit, hogy Vikának ne kelljen. A lány hálás volt érte, ugyanakkor bosszantotta is, hogy tehetetlenül bujkál a palota elhagyatott szárnyában. Meira szavai jártak fejében, ahogy ballagott végig a jellegzetes tünde mintákkal és freskókkal díszített falak között. Úgy érezte, igaza van. Hogyan is nevezhetné magát mágusnőnek, ha még azt sem képes kezelni, hogy csúfolódnak rajta.
Megtorpant, a sarokban álló lenge öltözetű tünde lány szobrára meredt és fülelt. Halk zenét hallott végigzengeni a kihalt folyosón. Egyedül akkor szokott zenét hallani az akadémián, amikor Aliya furulyázik neki, mikor néha lemennek takarodó előtt a tó partjára a régi csónakházhoz. Ez azonban nem furulya volt; nem tudta megállapítani milyen hangszer lehetett.
Elindult a folyosón a zene dallamát követve. Mikor megtalálta az ajtót, kíváncsian odahajolt és hallgatózott. Lassú, nyugtató dal szűrődött ki a szobából. Megvolt benne az a szomorkás dallam, ami Aliya dalaiban is, de ez mégis inkább kellemes volt. Vikát egy csendes nyári záporra emlékeztette, ami halkan csobog a tó vizén.
Közelebb lépett és előre hajolt, hogy kényelmesebb pózt vegyen fel, de amikor meg akarta igazítani a kosarat, az kicsúszott a kezéből és nagyot koppanva a földre esett. A hangja dörgésként szaladt végig az üres folyosókon. A lány megmerevedett ijedtében, arcát elöntötte a forróság. A zene elhallgatott.
– Beléphetsz – hallatszott az ajtó mögül.
Vika felkapta a kosarat és tétován benyitott.
A szoba pontosan olyan egyszerű volt, amilyen a tanoncoké, ebben azonban csak egy ágy volt. A helyiség másik oldalát egy földre rajzolt rituális kör foglalta el, körülötte állványokon kristályok csillogtak a mennyezet közepén lebegő gömb fényében.
Merlara Almar szokásos mosolyával és fürkésző ezüstös szemeivel fogadta a lányt. Egy széken ült fehér selyemhálóköntösében, a lábai között egy különös, faragásokkal díszített fa eszközt tartott. A mágusnő hosszú ujjait a görbe fakeretben feszülő számos húron pihentette.
– Vika, ugye? – szólt a sötét tünde és a kosárra pillantott. Hangjának a csengése Vikát a korábbi dalra emlékeztette. – Gyere csak be.
A lány belépett, letette a kosarat a kis asztalkára és becsukta maga mögött az ajtót.
– Csak tedd oda. – A mágusnő az ágyra mutatott. – Majd én elrendezem.
Vika bólintott és elkezdte kiszedni a lepedőket. Érezte magán a mágusnő tekintetét. Amikor óvatosan odapillantott, hogy megnézze a különös hangszert, a tekintete összeakadt a mosolygó ezüstös szemekkel; szégyenlősen elfordult. Merlara Almar nem szólt egy szót sem. Vika kényelmetlenül érzete magát, a gyomra összeszorult, igyekezett, hogy minél hamarabb végezzen.
Összeszedte a régi lepedőket, az újakat a mágusnő kérése szerint az ágyra fektette, majd sietve meghajolt, felkapta a kosarat és az ajtó felé indult.
– Várj még, Vika – szólt utána lágyan a sötét tünde. A lány keze megállt a kilincsen, visszafordult. – Maradj. Foglalj helyet. Szeretnék veled beszélni.
Vika bizonytalanul a mágusnőre nézett, majd tétován elindult az ágyhoz, letette a kosarat és leült.
– Tudod milyen hangszer ez? – kérdezte Merlara Almar végighúzva ujját az egyik húron.
Vika a fejét csóválta.
– Ti nyelveteken hárfának nevezik – magyarázta a sötét tünde. – Egy régi, tünde hangszer. Ezt még az első sötét tündék vitték magukkal északra a Szakadás idején. Ember keze még soha nem érintette – Ezüst szemeit a lányra vetette. – Szeretnéd kipróbálni?
Vika felkapta a fejét, szemei nagyra nyíltak. Hevesen csóválni kezdte a fejét.
– Hallani akarom, mit gondolsz. – A magiszter végigsimította a hárfa gerincét. – Engem nem érdekelnek a legendák és tradíciók, Vika. Ez egy csodálatos hangszer. Ha tetszik, miért ne engedném meg, hogy használd?
– Én nem tudok zenélni, magiszterasszony – mondta a lány, miután finom ujjmozdulatokkal telepatikus kapcsolatot létesített a mágusnővel.
– Amikor Loc Gossiába kerültél, varázsolni sem tudtál. Most mégis itt vagy.
Vika lehajtotta a fejét.
– Tudom, hogyan érzed magad – folytatta a mágusnő. A hangja érezhetően megváltozott. – Látom, mennyire bánt, ahogyan bánnak veled. Hallottam, amit Meira de Dorkian mondott rólad. Azt is sejtem, úgy gondolod, közbe kellett volna avatkoznom.
A lány hallgatott. A térdeit bámulta. Tudta, hogy udvariatlanság, de nem bírt a sötét tünde szemébe nézni.
– Nem – válaszolta végül Vika. – Nem a maga feladata, hogy fegyelmezzen.
– Igaz, de tudnod kell, hogy nem azért, mert nem akartam. Csak többet ártott volna. Ezért beszéltem inkább Aliya de Dormarisszal, hogy figyeljen oda rád. Úgy tűnt, közel álltok egymáshoz és törődik veled, és Irina is. Keveseknek adatik meg az ilyesmi. Úgy gondoltam, a segítségükkel hamar túl leszel ezen.
Vika még jobban összehúzta magát. Nem válaszolt, csak a szoknyájával babrált. A mágusnő óvatosan maga mellé tette a hárfát a földre; a húrok halkan megzendültek.
– Tudom, hogy itt nem szokás közeli kapcsolatba kerülni az adeptákkal – mondta Merlara Almar. – De most az én tanítványom is vagy. Velem lehetsz őszinte. Feltéve, ha szeretnél róla beszélni.
A lány felemelte a fejét és a mágusnőre nézett. Az ezüstös szemei nyugodtan néztek vissza rá, mosolya szelíd volt és barátságos. Egyáltalán nem olyan volt, mint amilyennek Vika a mesék és a régi feljegyzések alapján elképzelte a sötét tündéket.
– Meirának igaza van abban, hogy nem vagyok mágusnőnek való – kezdte Vika. – Nem vagyok jó benne. Mindenki sokkal jobb nálam, én meg csak… Aliya és Meira lenyűgözőek. Soha nem leszek még csak közel sem olyan, mint ők. Megvédeni se tudom magam, Aliya és Irina védenek meg mindig. Most is miattuk vagyok itt, hogy a többiek ne csúfoljanak. – Lehajtotta a fejét. – Legutóbb még sírtam is. Milyen mágusnő az, amelyik sír?
Elhallgatott és nagyot szívott az orrán. A sötét tünde mágusnő előredőlt, a szék megnyikordult alatta.
– El tudod nekem magyarázni, hogyan varázsolsz? – kérdezte a magiszter. Egy mozdulattal hegyes füle mögé tűrte az arcába hulló hófehér haját. Vika meglepetten kapta fel a fejét. – A telepátiát például, amivel most hozzám beszélsz, hogyan varázsoltad el?
A lány pár pillanatig értetlenül pislogott.
– Ez egy kevert elemű varázslat – magyarázta a lány -, amiben ezeket a kézjeleket használom. – Vika megmutatta a kézjeleket.
– És hogyan varázsolnak a többiek? Aliya és Irina?
– Ők igéket is használnak, de én azt nem tudok.
Merlara Almar csendben fürkészte a lány arcát.
– Három szintje van annak, ahogyan egy mágus képességeit meghatározzák – kezdte a mágusnő. Felemelte a kezét és az ujjain számolt. – Az első az igék és kézjelek használata, amik egyszerűvé teszik az energiák formálását. A másodikban már igék nélkül, pusztán gesztusokkal is elérhető ugyanaz a hatás. A harmadikban pedig a legkisebb mozdulat, egy pislantás, egy félmosoly is elegendő. – Merlara Almar elhallgatott és félrebillentette a fejét. – Egész Loc Gossiában egyetlen tanoncot láttam, aki képes csak kézjelekkel varázsolni. Téged.
Vika döbbenten meredt a sötét tünde mágusnőre, aztán felegyenesedett és megnézte magát, mintha keresne valamit.
– Bizonyára oka van, amiért ezt nem mondták el neked – folytatta a mágusnő. – Számodra pedig természetesnek tűnik. A lényeg ebből, hogy a képességeiddel nincsen semmi baj. Ugyanannyira mágusnőnek való vagy, ahogyan itt bárki. Nem vagy se rosszabb, se jobb a többieknél, csak más.
– De még így sem vagyok jó semmiben – mondta Vika elszontyolodva. – Nem igazán számít.
– Számítani nem számít, ez igaz – bólintott egyetértően a mágusnő. – Azt mondtad: milyen mágusnő az, amelyik sír? Miért mondtad ezt?
Vika arca kipirosodott, elfordította a tekintetét.
– Mindenki mindig azt mondta, hogy a mágusnők nem sírnak, mert az undok látvány.
– Biztos, hogy a látvány a gond? – Merlara Almar hátradőlt. – Nem azért mondják ezt, mert a mágusnőknek tilos szomorúnak lenniük. Ez csak egyszerű arrogancia. A valódi ok, hogy a szomorúság, a düh, a kétségbeesés nem produktív érzelmek. Mikor segített valakinek a harag megtanulni játszani egy hangszeren?
A sötét tünde Vikára szegezte ezüstös tekintetét. A lány arcát elöntötte a forráság, a térdeire meredt, a szoknyáját gyűrögette. Mérges volt és szégyellte magát.
– De mit tegyek? – kérdezte Vika keserűen. – Mindenki csúfolódik rajtam. Aliya és Irina pedig próbálnak segíteni, tudom, de attól is csak rosszabbul érzem magam.
– Ismered a Szakadás történetét? – kérdezte Merlara Almar. – Hogy miért vándoroltak ki a sötét tündék?
– Azt olvastam száműzték őket a bűneik miatt – válaszolta a lány óvatosan. Azt már csak gondolatba tette hozzá, hogy a feljegyzések szerint démonokkal üzleteltek és a holtak lelkeit hajtották az uralmuk alá.
A magiszter mosolya kiszélesedett, mintha valami szórakoztatót hallott volna.
– Ez az a hazugság, amit a tündék terjesztenek a mai napig – mondta. – Valójában a sötét tündék maguktól távoztak. Mások voltak, amit a maradi, hanyatló tündék nem tűrhettek. Az elején próbálták elfogadtatni magukat és a gondolkodásukat, de csak arrogancia és a lenézés volt a jussuk. Csúfolódás és a gúnyolódás végül arra kényszerítette őket, hogy elmenjenek.
– De azok a tündék nagy hatalmú és bölcs mágusok voltak. Semmiben sem hasonlítanak rám – jelentette ki Vika.
Merlara Almar keresztbe tette hosszú lábait és a kezeit a térdére fektette. A hálóinge feljebb csúszott még többet mutatva meg sima combjából; nem törődött azzal, hogy megigazítsa.
– Hízelgő, ahogyan a tündékre gondolsz – mondta. – Néhányan tényleg hatalmasak és bölcsek voltak, de a többség fiatal volt, bizonytalan és rémült. Sokuk gondolta azt, hogy hibát követnek el, hogy nem fogják túlélni a zord északi hegyekben. De a nehézségek ellenére sem fordultak vissza, hanem mentek és tették, amiben hittek. Sok évszázaddal később pedig itt vagyunk a tündék utolsó megmaradt földjén, egy ősi tünde palotában, ahol ember lányokat tanítok a mágia tudományára.
Vika a mágusnő mosolyában némi kárörvendést fedezett fel.
– Maga is ott volt a Szakadáskor? – kérdezte a lány.
A magiszter meglepetten Vikára meredt. A lány azonnal elszégyellte magát és lesütötte a szemét; úgy érezte valami butaságot kérdezett. Aztán felkapta a fejét, amikor a sötét tünde felkacagott. A nevetése olyan volt, akár harangocskák csilingelése.
– Nem, Vika – válaszolta. – Ennyire öreg nem vagyok. – Kíváncsian félrebillentette a fejét. – Nos, mit gondolsz?
– Én nem vagyok sötét tünde – felelte tétován Vika. – Én nem tudok egyszerűen csak elmenni.
– Nem is kell elmenned. És igenis lehetsz sötét tünde – jelentette ki a magiszter. A lány értetlenül pislogott. – Sötét tündének lenni nem egy fajhoz való tartozás, hanem egy életmód, egy gondolkodás. Arról szól, hogy szabályoktól, szokásoktól és tradícióktól függetlenül megteszed azt, amit a legjobbnak hiszel. A tett mindig jobb a tétlenségnél, még akkor is, ha a végeredmény bukás. A kivándoroltak sem tudták mi lesz a sorsuk, de nem hátráltak meg és megtettek minden tőlük telhetőt. Minden sértés erejét veszti, ha megteszel minden tőled telhetőt, hiszen annál többre képtelen vagy. Ha pedig ezt kevésnek érzed, akkor tanulj, gyakorolj és növekedj.
Vika elgondolkodva a hárfára meredt. Kimondva olyan könnyűnek hangzik, mondta magában.
– Ha praktikusabb tanácsokat vársz – szólt újra a mágusnő -, akkor azt javaslom először beszélj Aliyával és Irinával. – A sötét tünde félresöpörte az arcába hullott haját és a lányra mosolygott. – Beszélj velük arról, amit érzel. Ahogyan most velem is beszéltél róla. Sok dolgot tudok, Vika, de vannak problémák, amikre csak te találhatod meg a választ. Én csak az irányt mutathatom meg. A beszéd segít megérteni dolgokat, megismerni magadat. Ebben ők tudnak segíteni.
A lány hallgatott.
– És nincsen semmi baj a sírással – folytatta a sötét tünde. – Az önuralom sem arról szól, hogy nem szabad érezned semmit. Csak meg kell tanulnod irányítani az érzéseidet annyira, hogy ne uralkodjanak el rajtad. De csak te tudhatod ennek a módját. A többi csak gyakorlás kérdése.
Csend telepedett rájuk. A mágusnő türelmesen várt, majd egy perccel később lenyúlt a hárfáért és újra a lábai közé helyezte. Vika kíváncsian figyelte, ahogyan Merlara Almar finoman igazgatta a hangszert és meg-megpendített egy-egy húrt próbaképpen. Ezüstös szemeit egy pillanatra a lányra emelte, majd behunyta, ahogyan kecses, vékony ujjai szinte hipnotikus táncba kezdetek a húrokon.
A különös, nyugtató dallam átjárt a lányt. Az idő szinte megállt. A szemei maguktól csukódtak le, a gondolatai lecsillapodtak. Hallotta az esőt, ahogyan dobol a tó felszínén. Látta a szürke felhőket lomhán úszni az égen. Semmi sem mozdult, csak a víz csorgott le Loc Gossia fehér falain. Érezte a bőrén a hűvös esőcseppeket, de nem fázott. Minden csendes volt, békés és kellemes. Egy pillanatra ocsúdott csak fel, amikor rádöbben, soha nem érezte még magát ilyen nyugodtnak.
Az eső enyhült és elállt, ahogyan a dal elhallgatott. Vika bágyadtan pillantott körbe a szobában, mintha egy kellemes álomból ébredt volna. A mágusnő sápadt mosolyát megpillantva Vika arcát elöntötte a forróság. Rémülten gondolt bele, hogy elpilledt a magiszter előtt, mert nem tudta megállapítani mennyi idő telhetett el. Lesütötte a szemét, felemelkedett és ügyetlenül meghajolt.
– Nagyon köszönöm, hogy meghallgatott, magiszterasszony – hadarta zavartan. – Nem szeretném tovább fenntartani.
– Én köszönöm, hogy itt voltál – mosolyogta Merlara Almar. – De engem nem zavarsz. Addig maradsz, ameddig szeretnél.
– Köszönöm, de tényleg mennem kell. Már biztosan várnak rám – Vika felkapta a kosarat és az ajtóhoz lépdelt, majd visszafordult. – Köszönök mindent.
– Emlékezz, hozzám bármikor jöhetsz.
Vika a mágusnőre mosolygott, bólintott és lenyomta a kilincset.
– Találj erőt a küzdelmeidben – köszönt el a sötét tünde mágusnő.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/160425