hegeanna: Egyetlen éjszakára (novella)
Megjelent:
Témakör: Boldogság



Egyetlen éjszakára

Különös dolog történt a minap. Az úgy kezdődött, hogy eldöntöttem: biciklizni fogok. Persze nem egyedül.
Mikor elindultunk megcsapott a szabadság. Azt hittem ezt az érzést csak filmekben tudják eljátszani. De nem. Valós volt. Az a fajta mikor azt hiszed bármit megtehetsz. Mert így is van. Akkor, csak a pillanatban léteztem. Éreztem a szellőt az arcomon. Egyre gyorsabban tekertem, hogy azt érezzem már nem tudok megállni. Csak hogy érezzem: élek. A könnyem is kicsordult. Az elmém nem csapongott, hiszen muszáj volt odafigyelnem, nehogy meghaljak az élvezetben. Megálltam és közben haladtam. Megálltam a mostban és haladtam az úton. Meg akartam fogni, el akartam rakni, a legmélyebben magamban azt a pár percet. Ez csak az enyém. És az is marad. Aztán egy nap. A sötét szobában, egy magányos időszakban… Ebből fogok táplálkozni. Kivetítem a múltnak töredékét. Lehet ez csak pár pillanat. De akkor majd újra és újra lejátszom. Minél többször annál szebb lesz.
Próbáltuk utolérni az egyre nyugvó Napot. De legyőzött. Már csak annyi időnk volt amíg a rózsaszínből teljes sötétség nem lett. De akkor nem arra gondoltam, hogy legyőztek. Akkor csak néztem, és élveztem. Élveztem, hogy mennyire szerencsés vagyok.
Aztán rájöttem, hogy ehhez nem kell szerencse. Ezt úgy hívják: jelenlét. Megtanultam újra, hogy a boldogságomhoz ennyi szükséges. Semmi más. Egyetlen dolgot csináltam, és az képes volt arra, hogy örökké emlékezzek.
Megszűnt minden korlát, ami arra kényszerített, hogy ne vegyem észre, milyen egyszerű is a létem. Ami azt mondja kötelességem szenvedni ahhoz, hogy élvezzem is. Már nem hogy szembe szegültem a normákkal, de tudomást sem vettem róluk. Rájöttem az egyetlen igazságra: Magamra. Hogy mennyire egyszerű.
Az időt nem néztük, hiszen nem volt tétje. Csak tekertünk, és hamarosan ránk sötétedett. A lámpáink már világítottak. Mi nem fáradtunk. Hűvösebb lett. De a mellkasunkból melegen suttogott a szívünk. Hozzánk.
Szeretve voltunk.

Felnéztünk az égboltra ami különösen fekete volt. Minden egyes csillagot élesebben láthattunk… De akkor feltűnt valami. Helyesebben nem tűnt fel: a Hold.
Hová lett?
Ellopták?
Megszökött?
Netán egy idegen létforma által megsemmisült?
Később rájöttem: egyetlen éjszakára belénk költözött.
Akkor nem a Nap, hanem a mi fényünkből táplálkozott.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/159860