Gerontofóbia

Minek nevezzem, ha a régi életkedv kihuny,
és hajamban ősz tincsekkel kacagva játszik a szél?
Minek nevezzem, ha utolér a zord tél?
Ha kertemben csak zörgő, száraz gaz virul.

Minek nevezzem, ha olykor öregedni látom
gyermekem arcát, s neki tanácsot már nem adhatok?
Ha egyre nehezebbek számomra a számadatok,
és már a sokadik új jogosítványt váltom?

Minek nevezzem, ha nem jutnak eszembe szavak?
Ha egy vén tyúk a lépcsőházban csókolommal köszön?
Vígan elsuhan, míg én csak a másodikat nyögöm,
mert bokám a vérnyomáscsökkentőtől dagad?

Minek nevezzem, ha a vágy már nem válik tetté?
Ha egy filmbéli csóknál gyakran pirulva elfordulok.
Szerelmeim zöme koporsóban, s lélekharang kondul ott,
hol a testből por lesz, s tán a lélek magasztosul szentté.

Minek nevezzem, hogy félek a fekete éjtől?
Ha meg-meglátogatnak néha sejtelmes emlékalakok.
Szobám falán árnyak s emlékek foglalják el a pamlagot,
és csámcsogva csacsognak a mertről és miértről...