Hazajáró lélek

Falu végén kicsi kunyhó,
alig látszik, a sok hótol.
Kéménye kialudt régen,
madár se száll fölében.


Rozoga ház, repedésein
a hold világít esténkint.
Nem lakik ott senki régóta,
elhaltak a nagy nyomorba.

Komly léptekkel jött az éjjel,
dörömbölt a szél, hevében.
Hazajáró lélek suhant be a
résen, mintha ismerné az

ottaniakat, kik elhaltak régen.
kutatva jár minden helységen.
szerelme ott maradt régen,
az emléke fáj a sötétségben.


Ágoston Tibor