Mióta elmentél

hét tél csikorgatta azóta
lábam alatt a rögöket
huszonnyolcszor peregtek köröttünk
homokóráikon az évszakok

mióta elmentél –

hetedik tavasszal ébredtek a muskátlik
a balkonládákban állandósult
melankóliára
hetedjére és hétrét izzott fel a nyár
az ereszen rekedt délután
madárlátta dalára

hétszer fúltak rőt avarba a körúti fák
menetelve elegáns ünneplőkben
hétszer fordult meg a kerék
rozsdás-lassún nyikorogva
mint kakas a téli torony-szélben
beszőve mindent mi halni akar –
árnyéka lapul a sírkerti ösvényen
parti árokban és a selymes sárban
fordult a kerék a napon
és imára döccent az éjben…

február volt, nyolcadika
mikor elmentél észrevétlen