Monoton
Hajnalodik, csak néhány
gondolat gurul előttem
a buszmegálló felé menet.
Újságpapírt fúj a szél,
miközben a hajam
cibálva rajtam nevet.
Esőcseppek között szalad
előlem el a táj messzire
az üvegen át...
Meg se nézem ki ül mellém,
s hogy hová fér el
ennyi nagykabát.
Kattog az óra, s mintha
nem akarna telni, vánszorog.
Húzza valami vissza a perceket.
Egy kávé, egy cigi, szünet...
Nem kérdezek bele a monotonitásba.
Beleszaladtunk hajnalból éjszakába...
Újra a buszon, és csak nézem
némán az imbolygó fejeket.
A levegőben cigiszaggal kevert kölni.
Majd laza séta után kulcs zörög,
úgy tesz az ajtó, mintha akarna nyílni,
azért kicsit nyikorog... nem akarok sírni.