Juliska balladája
Távolból figyeltem a partot,
hol egy szépséges kis tündér
szomorkodott.
Közelebb mentem, hogy jobban
megszemléljem őt, miért választotta
ezt a hajókikötőt.
Csinos kis öltözete nem
mindennapi, vajon hová utazhat virággal
díszített kalappal?
Félve szóltam nehogy megijedjen,
- mi járatban van, kicsi
szépségem? -
- Lekéstem a hajót, mondja ő,
holnap jön a következő, nem tudom,
mi legyen a teendő. -
- Ne búsulj, kis tündérem, segítek
én neked, itt nem várhatod meg a
következő menetet. -
- Nem vagyok én a maga tündérkéje,
vőlegényem van, ki vár
engem epedve! -
- Ne gondolja, hogy talált valakit
hirtelenébe, rendes nő vagyok a falum
dicséretében. -
- Édes, kis csillagom, ne gondolj
rólam rosszat, elviszlek egy helyre, ahol
megvárhatod a holnapi hajódat. -
- Remélem, az úr nem fog kihasználni
engem, nem tudom, mit gondoljak, maga
egy városi ember. -
- Bízd csak rám magadat, jó ember
vagyok, a szépséged belém ültetett
százféle gondolatot. -
- Mondd: mi a neved, olyan lehet, mint
a szépséged -, - Juliskának hívnak
a falubeliek. -
- Az én nevem Pista, tetszel nekem,
Juliska, megmutatok egy pár szép helyet,
amiért megszeretsz engemet. -
És Pista ment Juliskával, kinek tetszett a
legény, ilyen jóképű embert
nem látott még.
Karonfogva mentek, nehogy
elkallódjanak, itt-ott megálltak csodálni
a városi tudnivalójukat.
Már esteledett, mikor Pista mondta:
- elviszlek az otthonomba, nem töltheted az
éjjelt a szabadban. -
Juliska félelmében megölelte Pistát,
mondván: - én félek, de bízok benned, tudom,
hogy jó a lelkiismereted. -
Juliska álmélkodott, még ilyen szép házat
nem látott, ki megkínálta őt mindenféle jókkal,
legfőképpen csókjaival.
Juliska pirulgatott, de mindent elfogadott,
Pista karjai közt élvezett minden
percet, szerelmet.
Megvakította őt a szerelem, amit soha nem
érzett eddig, a vőlegény és a hajó
várhat a végtelenségig...