Itt az idő: Mennem kell
Angyal száll az égen, tán értem jön éppen.
Zafír könnyeim hullnak régen,
Szeráf karmol fehér vállába mélyen,
S hagy veszni a sötétségben.
Lejárt időm, s menni készülök,
Szárnyam bontom, s Péter mellé ülök.
Fájdalmat többé nem! Én nem szülök.
Vérbe fagyva, s szótlan, csak tűrök.
Éjkék-szemű angyal hullajt könnyeket,
Karomon többé nem gyógyít heget.
Elhagyom a komor éji egeket,
Sírtam alattuk éppen eleget.
Ha volt, ki szerettél, öntözd hantomat,
Fájdalmam mossa tisztára arcodat.
Fejfámon nem nyugszik majdan a harmat,
A föld-anya ápol majd, s takargat.