VDavid: Csak el… (vers)
Megjelent:
Témakör: Sajgó lélek



Csak el…

Távolnak látszó a kereszteződés,
hol egyszer talán
lépteim rugaszkodnak át, letért utadon.

Keserű könnycseppek és véres veríték
árnyékomban, fényből szőnék
aranykendőt, holdvilágból búfelejtőt.

Zsebre vágnám a miérteket,
kifakult képeket,
nem színezem már az elhalványult emlékeket.

Felvarrnám a horizont kerekded derekát,
csillag-gyeplőbe kapaszkodnék,
egyszarvú-táltoson, a végtelenen túl, a semmibe szállnék.

Tejúton legelne a dicső táltos,
üstököst kergetne,
hisz már az idő is álmos.

Elválasztotta az idő
a téren belül és kívül ragadt élőt s holtakat,
végtelen éjből az elfogyó holdat, a fényük-vesztett csillagokat.

Csak a sarló-forma és csillagpor
– kisminkelt, hamis lenyomat –
talán, mi egyszer volt, az örökre a semmié maradhat.

Az Árnyék sem akadt fent a szegen,
hisz nem vakította és lökdöste
Őt az időn túlra, kit betemetett saját ideje, szomorú sorsa.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/159336