Tollas: Életút 2. (memoár)
Megjelent:
Témakör: Sors



Életút 2.

Szerpentinekkel

Az én elkésett születésem csöppet sem örvendeztette meg a testvéreimet, akik már mind megérték a felnőtt kort, s szégyellték, hogy én most tolakodom közéjük. Hanem aztán lassan megszerettek, s talán el is kényeztettek egy kicsit.

Én meg nőttem, növekedtem. Nagyobb testvéreim kezdték elhagyni a szülői házat, csak ketten-hárman maradtunk már otthon. Nem örvendeztetett meg, hogy alig hét-nyolc évesen be kellett kapcsolódnom a paraszti élet munkálataiba: igyekeztek hasznomat venni. Szüleim, testvéreim példája, munkaszeretete rám is hatással volt, de a nehéz mezőgazdasági munkával soha nem tudtam megbarátkozni. Egyedül a szántás-vetés örvendeztetett meg, szántani különösen szerettem, mert jelképesnek éreztem, ha végigmehettem egy barázdán, s a túloldalon egy újat kezdhettem. A jószágok legeltetésétől viszont irtóztam. Hosszúak, nagyon hosszúak voltak a napok. A szőlős lazában mély és nehéz volt a csend, nagyon lassan telt az idő ott, ahol a madár sem járt. A késő, hideg őszi napok különösen megviseltek. Vékony vászonruhám nem adott nekem nagy meleget: fáztam, sokat fáztam. Niculitával, román barátommal siettettük az idő múlását.
Aztán egyszer, amikor már eljött az este, s haza lehetett készülődni, a lángoló tűzből, amely mellett melegítgettük lila tagjainkat, egy üszükdarabot bedobtunk a kerítésbe. Másik reggel meglepetve hallottuk, hogy az egész gyepű leégett. Szüleinknek kellett visszafonni a kerítést.
Gyermekként több ehhez hasonló eseményt éltem meg.
Amikor a felnőtteknek ki kellett vonulni a földekre, az otthoni teendőket rám bízták. Így esett meg egyszer, hogy a pipékre - kislibákra - kellett ügyelnem, de nekem a nyári fürdőzés kellemesebbnek ígérkezett, s hagytam csapot-papot, elmentem a barátokkal fürödni. Édesanyám meg közben hazaérkezett, és egy kis szidással meg vesszőcskével kergetett haza, s hogy a fenyítés ne folytatódjék, otthon bebújtam az ágy alá.
A növekvő kislibákkal még később is voltak kellemetlenségeim. A játék kedvéért megint magukra hagytam az ártatlan jószágokat, s amikor haza akartam őket terelni, kétségbeesve tapasztaltam, hogy egy pipe hiányzik. Nem tudtam, hogyan meneküljek szüleim haragjától, hát felmásztam a szénapadlásra, s megbújtam az ott tárolt széna mögé. Amikor megtaláltak, már enyhült a drámai feszültség.
Nagy érdeklődéssel figyeltem, követtem az otthoni szokásokat. A vasárnap délutáni bálozásokat - nem táncosként ugyan -, de közelről figyeltem, és elégedetten vettem tudomásul, hogy a nővérem milyen jól táncol. A mesékkel, népdalokkal is otthon találkoztam először. Iskolatársaim között olyan kiváló mesélőre találtam, mint Szeredai Dezső, akinek gazdag gyűjteménye volt, és igen megnyerően tudott mesélni. A népdalokat meg nővéreimtől hallottam először.
Szokás volt nálunk, a családban meg az ismerősök között, hogy vasárnap délután összegyűltek, és önfeledt mulatozással szépítették a nehéz gondokat. Ezekre az eseményekre apám mindig magával vitt, és igencsak megörvendeztetett, hogy én voltam a nótafa, és többszöri közkívánatra kellett elénekelnem a Megérett a meggy kezdetű népdalt. Később kis meglepetéssel vettem tudomásul, hogy falumban több nótát ismernek, mint népdalt.
Még nem küldtek hozzászólást



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/159204