Nagygyörgy Erzsébet: A lény (novella)
Megjelent:
Témakör: Fantasy



A lény



A hangár ablakán át nézte, ahogyan odakint a hó, csendesen hullott. Szemét kicsit vakította a kinti fehérség és a holdfény, de olyannyira tetszett neki, hogy valami különös érzés kerítette hatalmába abban a percben. Szárnyai kókadtan csüngtek mellette, de nem vonszolhatta hosszasan, mert az érzékeny bőrredőkben a kifeszíthető hártyák, kilyukadnának járás közben, ha nem zárná össze őket. Mert az, hogy belátható időn belül újra repülni tudjon, egyenlőre lehetetlennek tűnt.
Hirtelen az ismét rátörő fájdalom eszébe juttatta, miért kényszerült leszállni ezen a furcsa bolygón.
Az az átkozott háború, még mindig dúlt a csillagközi tér urai között és ő, mint szárnyas harcos, szolgálatot teljesített, immár nyolcszáz éve. Magas rangot viselt, három, bőrébe tetovált kitüntetése bizonyította ezt a tényt.
Igen, most már tudta, másodsorban az éhség az, ami landolásra késztette.
Pár napja elfogyott a tartalék, ráadásul valami miatt eltért az eredeti céltól, amit a hibás navigációs rendszernek köszönhetett, valami kütyü elromolhatott benne és pár parszekkel többet tett meg a csillaghajó.
Itt bukkant elő a Sol, harmadik bolygója közelében. Van egy apró holdja, ami biztos rejtőzködési lehetőségként kínálta magát. A csillaghajó ott várta az indulást.
Valami élelem után kellett néznie, mert energiaszintje az alsó fokozatba lépett és nem akarta, hogy újra kelljen indítani testét. Olyankor zavaros gondolatok lepték el a koponyáját. Igen kellemetlen mellékhatás.
Néha nem is emlékezett mit tett, vagy hová került azokban a percekben, órákban.
Ma éjjel újra portyázni indul, csak a szárnyai nagyban akadályozzák a tervei végrehajtásában, pedig kell valami élelem, kezdett lassulni a gondolkodása, hiányzott a táplálék.
Sebei gyógyulóban vannak, bár még korántsem olyan a működése, amilyen a sérülése előtt.
Pihenéskor, elmerengett, régi időkről jutottak eszébe gondolatok, emlékek.
Többé semmi sem lesz olyan, mint a háború előtt. Tudósként nyugodt, kiegyensúlyozott életet élhetett.
Látta magát, ahogyan repül a hatalmas hegyek fölött és az alatta elterülő csodás tájat szemléli. Tekintetével, szinte beszippantja a látványt, örökre.
Bolygójukon minden csupa zöld, mindenütt különös növények, amerre a szem ellát, buja erdők, folyók szalagjai futottak a távoli hegyek völgyeiben. Vízben gazdag a bolygója, ezért a növényzet dús lombozattal, gyümölcsökkel hálálta meg a természetnek a gondoskodást. De még sokára lesz, amikor hazatérhet övéihez.
Kilépett az ideiglenesen kinevezett hangárból, ami tulajdonképpen egy hatalmas, elhagyatott pajta volt, a kisváros legszélén. Nem járt erre egy árva lélek sem.
Most megvárta a sötétség beköszöntét, mert egyszer, amikor élelembeszerző körútra indult, még világos volt és valakik észrevették. Gondolata szerint, le is fényképezték.
Pár nap múlva ez a feltételezése beigazolódott. A Solnak egy gyengécske közösségi, kommunikációs hálózatát érzékelte a csillaghajója fejlett technológiája.
A nyelvet, amit olvasott, hallott, több üregrendszerű koponyája és a beépített jelfogó miatt, agyában úgy hallotta, érzékelte, mint a saját anyanyelvét.
Megdöbbenve látta magát a képeken, egészen éles képek lettek.
Egy pillanatra felvillant benne a gondolat, ha összehasonlítja önmagát a bolygó lényeivel, majdnem semmi közöset nem talált volna, a felépítésük teljesen más.
Ezért aztán, ettől a szemmel látható különbségtől, ezek az őshonos bolygólakók, valószínűsíthetően halálra rémülhettek, amikor meglátták teljes pompájában. Még így, kis sérüléseivel is impozáns látvány volt, hátha még repülés közben látnák őt. Most kicsit aggódni kezdett, főleg a kép alatti szöveget olvasván.
Ez a szöveg éktelenkedett a képek alatt: A bralstadti rém: avagy mi ez a szörnyűséges lény?
Vagy csak kamuképek megint? Vagy valakik igen durva vicce?
A sötétben nehezen találta meg az élelmiszert tartalmazó épületeket, érezte közel jár.
Nagy, díszes áruházra talált, üresen ásított, de betörte az ajtó üvegét és bement, megkereste a pultokat, ahol a számára legmegfelelőbb energia dús élelmek voltak elhelyezve. Kicsit bűntudat ébredt benne a rablás miatt, ám elhessegette a gondolatot, fontosabb most a fennmaradása. Elkezdte a finom ételt enni, mondhatni "két pofára", régen nem evett már ilyen jót.
Ekkor valami neszt hallott a háta mögül megfordult, hirtelen felvillantak a fények, s már nem volt többé titok az ottléte, valamint az épület kamerája is bekapcsolt a fényekkel.
Gyorsan kifelé menekült, sértette finom, hártyás füleit a riasztó hangja.
Kint pedig ijedtében szárnyra kapott, egy hónap után először, menekülnie kellett gyorsan.
A pajta előtt landolt, ahová rejtette a kicsi, egyszemélyes járművét, amivel a Holdig meg sem állt.
Ott bedokkolt a csillagközi űrhajójába. Gyorsan becélozta az úti célt, a közben megjavított navigációs rendszernek hála, rögtön indulásra készen állt.
Pár fényév megtétele után, végre volt ideje megnézni a Sol kommunikációs hálójának híreit, amit kíváncsian nézett, olvasott, később pedig lankadt szárnyakkal állt, és bambán nézte önmagát, amint tömi magába az ételt, csupa csöpögő, vörös lé borította az ábrázatát a képeken, habzsolás közben kapták lencsevégre, még az áruházi lopás közben.
A szöveg láttán igencsak dühös lett, ez állt nagybetűkkel szedve, főcímként:

A BRALSTADTI RÉMET TETTEN ÉRTÉK, AMINT KÉT POFÁRA TÖMI MAGÁBA A DINNYÉT!!
MILYEN MEGKÖNNYEBBÜLÉS! NÖVÉNYEVŐ A RETTEGETT LÉNY!
Kicsit megszégyenülve, de el tudott időben menekülni erről a veszélyes a planétáról, még megölték volna, vagy kitömik. Jó, hogy otthon nem tudnak semmit a tábornokok. Nem köti orrukra a furcsa kalandot.
Azt meg pláne nem, hogy lelepleződött ilyen könnyedén.

Vége



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/159181