Wasicu: Árnyék/Világ 2. részlet (regény)
Megjelent:
Témakör: Kaland



Árnyék/Világ 2. részlet

– Gyere el velem iszogatni holnap este.
– Francokat – mordult Sean. Úgy állította be az infúziót, hogy az operáció végéig egyenletesen csöpögjön.
Daniel vigyorgott. Módfelett kedvelték egymást az indiánnal, de persze ezt egyikük se mondta volna ki. Az állatorvos asszisztens fiú kezdetben nagyon zavarónak ítélte meg, hogy a „doki” lényegében csak akkor szól hozzá, ha nagyon muszáj, egyébként képes egész napokat teljes csendben tölteni. Rengeteg időbe telt, mire egyáltalán megtűrte a közelében, de még ekkor sem kommunikált.
Furcsa páros voltak: a szűkszavú indián és a harsány latin-amerikai bevándorló. Jobban nem is különbözhettek volna egymástól.
Épp ezért kitűnően kiegészítették egymást, és egy idő után egész komoly beszélgetéseket is folytattak. Noha Daniel sokat és szívesen beszélt bármiről, az indián legtöbb esetben néhány szavas, lényegre törő válaszokat adott.
A kutya végre elaludt a műtőasztalon. Miután leborotválta a műtét helyét, Sean óvatos, de határozott mozdulattal felnyitotta a hasfalat.
– Azért gondold át – vigyorgott Daniel, miközben felitatta a kiömlő vért. – Egyébként miért nem?
– Várnak a lovaim.
– Mindig csak a kifogások.
Sean rezignáltan sóhajtott. Óvatos mozdulattal kiemelte a méhet, elkötötte és elvágta a petevezetéket.
– Inkább húzd össze a hasfalat, míg összevarrom – morogta.
Daniel nem szólt hozzá, míg be nem fejezte. A külső varrásánál azonban folytatta a puhítást:
– Neked sem ártana, ha néha emberek közé mennél.
– De… – kezdte Sean, de Daniel nem engedte szóhoz jutni.
Kihasználta pillanatnyi elbizonytalanodását – nem fordult elő gyakran –, és lecsapott rá:
– Nincs de. Lesz ott egy rakás csaj is.
– De nekem…
– Nincs neked semmid. Egyébként is, sose jöttél el sehova, pedig csomószor hívtalak.
– Ez miért olyan fontos?
– Jézusom, hegyi ember. – Daniel a szemét forgatta. – Tudod, a barátok néha eljárnak együtt ide-oda, kikapcsolódni. Ismered egyáltalán ezt a szót?
– Persze. Tök jól elvagyok a könyveimmel, meg a lovakkal.
– Anyám… mint valami nyugdíjas. A te korodban még élned kéne. Kötögetni nem szeretnél?
– Most, hogy mondod…
– Idióta vagy. Legalább egyszer gyere el velem. Holnap este találkozunk, addig szedd össze magad. Kifogás nincs.
Sean sóhajtott. Végül is, ennyi idő után csak nem lehet baj belőle. Legfeljebb úgy tesz, mint eddig: óvatos manőverekkel kikerüli a kérdéseket, és a háttérbe húzódik.
Még egyszer lefertőtlenítette a sebet, majd Daniellel közösen letették az állatot a földre terített takaróra, és beadta az ébresztő injekciót.
– Oké, de nem maradok sokáig. Vonzom a bajt.
Daniel elvigyorodott, de nem kommentálta a dolgot. Ajtót nyitott, hogy beengedje az állat gazdáját.
Clarity belépett a helységbe. Meglátta az orvost.
– Nahát, kit látnak szemeim – mosolygott kedvesen.
Sean biccentett, de pillantásra se méltatta. Úgy sejtette, a megjelenése nagyjából annyi reakciót válthatott ki a pasasból, mintha a falat nézné.
A kutyát figyelte, aki szemlátomást kezdett magához térni: lábai a levegőt kapálták, mintha futna, nyüszített, és próbált felkelni. A férfi óvatosan, de határozottan lefogta. Néhány halk, érthetetlen szót mormolt, szabad kezével megsimogatta az állat fejét, mire kissé megnyugodott.
Ekkor gyors pillantást vetett a lányra. Egyetlen szót sem szólt, Clarity mégis tudta, mit akar: a fickó mellé lépett, hogy a kutya őt lássa meg először, amikor teljesen felébred.
– Megint találkoztunk – mosolygott rá, csak azért is.
– Táncolnék, dalolnék – morogta Sean. Otthagyta a lányt a kutyával. Clarity nem válaszolt, csak felvonta a szemöldökét.
Pökhendi bunkó, gondolta, és vállat vont. Inkább a kutyát figyelte, aki egyre élénkebben mozgott, majd kissé szédelegve felállt. Sean visszajött, a kezébe nyomta az állat oltási könyvét. Danielre hagyta a további kommunikációt a lánnyal – szemlátomást ők ketten jól ismerték egymást – és zavarát leplezendő, köszönés nélkül rohant ki dohányozni.

***

Másnap délután Sean kelletlenül kikászálódott a házából, kocsiba ült, és próbált nem rágódni azon, hogy gyakorlatilag épp olyan dologra készült, ami eddigi életéből teljességgel kimaradt, így fogalma sincs, hogyan kell viselkednie. Sajnálatosan hamar odaért.
Barátja már a szórakozóhely előtt várta. A kézfogást követően karon ragadta, és ellentmondást nem tűrően bevonszolta.
– Srácok, bemutatom Seant – közölte, az indián pedig legszívesebben a padlóba ásta volna magát. – A kedvenc dokim.
Hogy kissé megnyugodjon, körbepillantott. Kicsi, sötét és meglehetősen zsúfolt hely volt, ránézésre rühellte is. Azonnal kiszúrta, hogy hátul néhány férfi felfigyelt rá, de nem tulajdonított ennek túl nagy jelentőséget. Szemügyre vette a társaság többi tagját is. Az asztalnál még egy fiú és még két lány ült rajtuk kívül.
– Üdv – biccentett.
– Mi már ismerjük egymást. – Clarity rámosolygott. – Örülök, hogy eljöttél.
– Nem volt könnyű – morogta, leplezve meglepettségét, miközben szörnyen megkönnyebbült, hogy végre elterelődött róla a többiek figyelme.
– Nem túl gyakran jársz el társaságba, ugye? – kérdezte a lány, folyamatosan az arcát fürkészve. – Eléggé feszengsz.
Sean meglepődött. Általában képes volt szabályozni a viselkedését, lány azonban gyakorlatilag folyékonyan olvasott benne. Ettől kiszolgáltatottnak érezte magát és elbizonytalanodott.
– Ne feküdjek végig itt a székeken, hogy kielemezhess? – sóhajtotta, hangjában a szándékoltnál sokkal több cinizmussal. Derűs mosollyal találta szembe magát.
– Nem egészen így képzeltem el a ma estét. Nem ülsz le?
Sean észre se vette, hogy azóta is úgy álldogál, mintha el akarna futni. A tömött szórakozóhelyen szörnyen bezártnak érezte magát, akár egy rendőrségi kihallgatószobában.
Ó, a rohadt életbe.
Érezte, hogy lélegzete ki-kihagy, pulzusa az egekbe szökik, mellkasa szorítani kezd.
Tudta, mi a teendő, tehát röviden elnézést kért, és kifordult a helységből. Nem érdekelte, hogy egész biztosan hülyének nézik, muszáj volt néhány percet egyedül töltenie, míg újra kap levegőt.
Kiérve felpillantott a lenyugvó napra, de alig látta. Hátát a falnak vetette, és várta, hogy lecsengjen.
Nyugalom, lélegezz, lélegezz. Tudod, mi történik veled, tudod, mit kell csinálni. Levegő kell. Beszív: egy, kettő, három, négy másodpercig. Kifúj: egy, kettő, három, négy. Elmúlik. Csak a fejedben létezik. Nem fogsz elájulni, mindjárt jobb lesz. Túl leszel rajta, nem először fordul elő. Gyerünk, lélegezz lassabban, lassabban, ne kapkodj. Túlfeszülnek az izmaid, próbálj meg lazítani. Egy, kettő, három, négy: belégzés. Egy, kettő, három, négy: kilégzés. Jó. Mindjárt látni fogsz, mindjárt vége.
Kellett néhány perc, míg a szaggatott, felületes kapkodás helyett végre rendesen kapott levegőt, veszettül száguldó pulzusa, kopogó szíve csillapodott, és újra teljes egészében érzékelte a körülötte lévő világot. Amikor fájdalmasan feszülő izmai kiengedtek annyira, hogy képes volt megmozdulni, megtörölte csatakos homlokát, legyűrte továbbra is indokolatlan rémületét, és rágyújtott. Remegett a keze, néhányszor próbálkoznia kellett.
Észre se vette, hogy Clarity nekidőlt a falnak mellette, szótlanul figyelte az arcát. Látta a nyakán lüktető verőeret, a homlokán ütköző verejtéket, a mellkasát, amely a normálisnál gyakrabban emelkedett-süllyedt, szabad szemmel is látható szívdobogását, a vékony anyagú ing alatt megfeszülő izmokat, azt, hogy eközben sem rezzen meg az arca. Ha nem ismeri jól a tüneteket, észre sem vette volna, hogy valami nincs rendjén.
Nem akart tolakodó lenni, de csak kicsúszott a száján a kérdés:
– Mióta vannak pánikrohamaid?
Sean meglepődéssel vegyes rosszallással nézett rá. A lány nyíltsága zavarba hozta, az est folyamán nem először. Ezzel együtt valahol tetszett neki, hogy nem kertel, csak a szemébe néz, és kérdez. Nem mellesleg így feltűnés nélkül belenézhet a kékes szemekbe, megnézheti magának a száját.
Nem válaszolt, gondolkodott. Tényleg, mióta is?
Ó, igen, az elvonó óta. Amióta vége a pokoljárásnak, és normális életet él. Furcsa, amíg nyakig benne volt, nem ért rá foglalkozni ezzel. Tudta már egy ideje, hogy ezek a rohamok nem normálisak, de mivel nem értette az okát, és egyébként sem vágyott segítséget kérni, nem foglalkozott velük.
Amúgy is, ez a mostani állapota már egészen tűrhető. Élesen emlékezett rá, hogy miután kikerült a javítóintézetből, és elkezdett dolgozni a farmon, voltak napjai, amikor alig tudott kimenni a házból. Időről időre napközben is rájött a légszomj, izomfeszülés, mellkasnyomás, látszólag minden ok nélkül. Éjszakánként alig aludt, ha nagy nehezen sikerült is, verejtéktől síkosan ébredt, nem egyszer a saját fogcsikorgatására. Mostanra már csak akkor fordult elő, ha eszébe jutott a múlt. Mint sok minden mást, ennek az elrejtését is tökélyre fejlesztette. Csaknem tíz év után a lány volt az első, aki észrevette.
– Nincsenek pánikrohamaim – fortyant fel.
– Egy frászt nincsenek.
– Nincsenek, ha mondom, de ha lennének, se tartozna rád. Azt hiszed, azért, mert beszéltünk pár szót, már jogod van kérdezősködni?
– Neked amúgy mi bajod van? – kérdezte Clarity. – Kérdeztem valamit, nem kell leharapni a fejem.
– Nem vagyok köteles válaszolni.
– Nekem úgy is jó – vont vállat a lány. – Nem tudtam, hogy ügyvéd kell ahhoz, hogy hozzád szóljak.
– Nem muszáj beszélgetnünk.
Néhány percig némán álltak, az indián szívta a cigarettáját. Furcsamód nem volt kényelmetlen a csend. A szeme sarkából figyelte a lányt. Clarity derűsnek tűnt, nem hatotta meg az iménti szóváltásuk. Ez szokatlan volt, eddigi tapasztalatai alapján a nők szerettek megsértődni, meg mások magánügyeiben vájkálni. Talán emiatt is alakult úgy, hogy futó viszonyokon, felszínes ismeretségeken kívül egy nővel sem alakult ki komoly kapcsolata, amint mélyebbé vált volna, elmenekült, rövidre zárta a beszélgetéseket.
Elnézte a lány finom bőrű, rózsás arcát, az orr pisze-hetyke ívét, az arcba hulló, kibontott szőke hajat, a hosszú pillákkal szegélyezett, a kék és a szürke között irizáló szemeket, a finom vonalú, pikáns ajkakon vibráló félmosolyt.
Szép, de nem kiugró szépség, nem tökéletes alakú, nem az a fajta, akikkel általában záros határidőn belül az ágyban kötöttek ki, valami miatt mégis felkeltette a figyelmét.
A francba, gondolta, milyen szentimentális idióta vagyok. Ez is csak egy nő. Majd pont neki fogok előadást tartani a nyomoromról.
– Tíz éve – sóhajtotta, mielőtt végiggondolhatta volna.
A lány szeme elkerekedett.
– Te jó ég, olyan régóta? Miért nem kezdtél vele semmit?
Az indián tekintete újra zárkózottá vált.
– Mert az én dolgom és nem másé. Megoldom, ahogy tudom. Egyébként se egy szinte idegen nőnek fogom elmondani a kínjaim.
– Senki nem kért rá.
Sean még mélyebb zavarba esett, ugyanis rájött, hogy a lánynak teljesen igaza van: tényleg nem kérte rá, belőle mégis kikívánkozott volna.
– Menjünk vissza, oké? – morrant. – Nem azért jöttem, hogy szavakon lovagoljak.
Clarity félrehajtott fejjel pillantott fel rá:
– Skizofrén vagy, tudod? Megint előjött a sokadik személyiséged, a rosszabbak közül. Maradnál inkább csendben.
– Ez az én egyetlen, legteljesebb személyiségem, és nem kedvelem, ha vájkálnak benne.
– Vájkál a fene. Csak érdeklődtem.
– Légy olyan drága, és ne rajtam gyakorold a szakmád. Van rajtam kívül elég nyomorult ezen a bolygón.
– Ennyire gyűlölöd magad?
Erre nem tudott mit mondani, tehát megint kimeresztette a tüskéit.
– Ennyire gyűlölöm, ha piszkálnak. Akadj le rólam. Itt vagy ezzel a szőke hajaddal, az ártatlan tekinteteddel, meg a… kisugárzásoddal, gondolom, mások könnyen megnyílnak neked, miért nem velük foglalkozol?
– Te jóságos ég, Sean. Te most bókoltál nekem?
– Nem! – tiltakozott rémülten, miközben rájött, hogy pontosan ezt tette. Menekülésszerűen masírozott vissza a helységbe, hogy elejét vegye a további kérdéseknek.
Alig lépett be a helységbe, beleütközött az egyik, őt már a kezdetektől kipécéző fickóba. Kis híján kiverte a kezéből a poharat.
– Bocs – dünnyögte, és megpróbálta kikerülni.
Az nem hagyta.
– Kiömlött a piám – mondta. Az indián ráemelte a tekintetét.
– Bocs – ismételte. A fickó úgy értelmezte, hogy megijedt tőle, és – ahogy sejtette – menten izgalomba jött.
Látta, hogy a haverjai mögé settenkednek, elzárva őt a nyomában belépő Clarity elől.
Kezdődik.
– Nem akarok balhét – morogta Sean.
– Tehát gyáva vagy – röhécselt a fickó. Szándékosan megemelte a hangját, hogy mindenki ráfigyeljen. A tenyerét a szájához ütögetve csatakiáltást imitált. – Nesze, rézbőrű testvérem, egy kis tüzes víz!
Maradék italát megpróbálta az arcába loccsantani. Jó érzékkel hajolt el előle. Ekkorra már az egész kocsmában néma csend honolt.
Sean mélyet lélegzett, arcizma se rándult. Nem vette le a tekintetét a fickókról. Ha egyedül lett volna, már régen ízekre szedte volna őket. A társaságra való tekintettel azonban másképp döntött, egyébként sem hiányzott a feltűnés.
Szó nélkül megfordult, folytatta útját az asztaluk felé. A fickó elkapta a karját.
– Gyere ki – sziszegte a fülébe. Lerázta a kezét.
– Most jöttem be. Előbb kellett volna nekem állnod.
Daniel felállt. Ügyet sem vetve Sean figyelmeztető pillantására, mellé pattant.
– Nem bántjátok a haveromat – közölte.
– Mert mi lesz? – gúnyolódott a fazon. Szemlátomást boldog volt, hogy végre akadt, aki beleáll a balhéba. – Neked talán több vér van a pucádban, mint a vörös kutyának?
– Minek nevezted?
Sean rezignáltan sóhajtott. Elkapta Daniel vállát, és az asztalukhoz rángatta. Ügyet sem vetve ellenkezésére, lenyomta a helyére.
A kocsma népe fellélegzett, újra beszélgetni kezdtek.
– Ura voltam a helyzetnek – morogta Daniel. Az indián vállat vont, mire folytatta: – Nem értelek. Nem olyannak tűnsz, aki nem tudja megvédeni magát. Miért hátráltál meg?
– Fejezd be.
Sean a továbbiakban egyetlen, ilyen irányba tett megjegyzésére sem volt hajlandó reagálni, úgy tett, mintha a többiekre figyelne. Szeme sarkából látta, hogy az iménti fickó a sleppjével a háta mögött távozik, szemlátomást abban a biztos tudatban, hogy ma ők a legerősebbek a csehóban. Még sokáig hallani lehetett a röhögésüket.
– Azt hittem, felveszed a kesztyűt – törte meg a csendet Clarity. – Tudod, mert…
Sean felpillantott. A kíváncsi tekintet láttán saját maga számára is meglepő módon elfutotta a pulykaméreg.
– Eleget hallgattad az öreged véleményét a civilizálatlan, alkoholista, agresszív söpredékről, mi? – kérdezte nem minden él nélkül.
– De hát én nem is… – hüledezett Clarity, mire leintette.
– Hagyjuk a témát. Nem ezért jöttünk.
A többiek némi zavart csendet követően bemutatkoztak:
– Jeremy vagyok, Clarity bátyja – mondta az eddig ismeretlen férfi. Sean jobban megnézte magának. Nem igazán hasonlítottak egymásra a lánnyal, Jeremy inkább az apjuk kiköpött mása volt. Csak remélni merte, hogy nem örökölte a természetét is. – Ő pedig Maria, a barátnőm.
– Meg az én húgom – vágott közbe Daniel.
Sean csak bólintott, a fiatal, kedves arcú nő rámosolygott.
– Daniel sokat mesélt rólad.
– Rólam?
– Említett valami szerves kémia szigorlatot, amin kétszer megbukott, és te készítetted fel. Meg, hogy nem vagy valami társasági ember.
– Ebben van valami – kotyogott közbe Clarity, keresetlenül rámosolyogva az indiánra. – Amolyan szabadságos katona stílusa van.
– Vigyázz a szavaiddal, mert elmegyek hozzátok, és mindent felpakolok a felső polcotokra, hogy legyen miért nyújtózkodnod.
Clarity nem sértődött meg, kitört belőle a nevetés, nemkülönben a többiekből. Még javában derültek, amikor ők ketten elkomolyodva fürkészték egymás arcát. Arra ocsúdtak, hogy Jeremy halkan megköszörülte a torkát.
– Régóta ismered a húgomat? – kérdezte, hajszálnyi éllel a hangjában. Fürkészőn nézett Seanra, aki kitalálta, mire gondolhat.
– Csak néhány nappal ezelőtt ismerkedtünk meg, amikor apád egyik lovához mentem ki.
– Te? Remélem, nem volt nagyon goromba az öreg. Tudod, mert…
– Igen, tudom. Számít?
– Nekem ugyan nem.
– Akkor ezt megbeszéltük – vágott közbe Maria. Seanhoz fordult: – Iszol egy sört?
Az este további része meglepően kellemesen alakult. Sean csodálkozva vette észre, hogy jól érzi magát a többiek között, nem beszéltették folyamatosan, nem kellett szerepelnie. Clarity sem kereste a társaságát, és ő is igyekezett minél kevésbé tudomást venni róla. Egyébként is zavarta, furcsákat kérdezett.
Az egyetlen fejfájást az jelentette, hogy Daniel kissé többet ivott a kelleténél. Az is nyilvánvaló lett, hogy Sean viszi haza. Kifelé menet észlelte a mozgást a háta mögül, de nem tulajdonított neki nagy jelentőséget.
Még mindig túlreagálja a dolgokat, szidta magát, miközben kinyitotta a kocsiajtót.
Már indított volna, amikor elkezdődött. A mellette ülő Clarity éppen becsukni készült az ajtót, amikor egy kéz elkapta azt, és ki akarta nyitni.
Sean ijesztő gyorsasággal cselekedett. Átnyúlt a lány előtt, elkapta az ajtót a ráfonódó kézzel együtt, és teljes erőből berántotta azt. A pasas felüvöltött, ujjai hangos reccsenéssel eltörtek. Maria felsikoltott, Clarity megdermedt rémületében. Az indián kipattant az autóból. A többiekre mordult, hogy zárják be az ajtót, a kimászófélben lévő, éppen roppant bátor hangulatba került Danielt visszanyomta az utastérbe. A fickók egyike nekikészült, hogy beverje az ablakát, így hagyta a fenébe a kerülgetést: egy mozdulattal átvetette magát a kocsi felett, és félrelökte.
– Fenemód kitartóak vagytok – dünnyögte a földön térdelő, ujjait sirató fickónak. – Mi a baj, picinyeim? Tökötökre lépett az asszony, és most jöttetek kompenzálni?
Senki nem válaszolt, mire szárazon felnevetett.
– Mi kell? Pénz? Értéktárgyak? – firtatta. Többet kérdezni nem volt ideje, ugyanis rárontottak.
Örömmel észlelte, hogy a többéves kihagyás ellenére ugyanúgy működnek a reflexei, mint azelőtt. Némiképp zavarta, hogy teljességgel fegyvertelen, de ettől eltekintve élvezte a mozgást, azt, hogy sok éve pórázra fogott ösztönei szabadon kitörhetnek. Kedve lett volna hosszan eljátszadozni velük, de a többiekre való tekintettel igyekezett kevésbé véresre és hosszúra fogni a csörtét.
Az első roham visszaverte után az öt pasas körbefogta, kerülgetni kezdték.
– Még elhúzhattok – szólt unottan. – Most nincs itt senki, aki miatt vissza kellene fognom magam.
– Mert kinek képzeled magad? – vicsorgott az egyik fazon. – Akarsz még egy adag piát a pofádba?
– Még azzal sem találtál el.
A nekirontó fickó útjából arrébb mozdulva, a lendületét kihasználva elkapta a nyakát, és fejjel nekilökte a kocsma falának. Amikor aztán vérző orral megfordulni készült, könyökkel lecsapott a tarkójára.
A többiek kissé visszarettentek haverjuk hirtelen jött kómázása láttán. Szemlátomást kattogtak a fogaskerekek, üresen. Úgy tűnt, kezdenek rájönni, hogy nagyon rossz emberrel kezdtek ki.
A törött ujjú fazon ép kezében kés villant, üvöltve felé vetődött. Sean oldalra lépett a fegyver útjából, kicsavarta a férfi kezéből, és félrelökte.
A haverja üvöltve ugrott neki. Aztán elhallgatott, amikor az indián ökle az arcába robbant.
Sean hátrált néhány lépést, hogy adjon nekik némi egérutat. Hátha megjön a józan eszük.
Fenéket jött. Gondolhatta volna. Szemlátomást bosszút akartak állni két, flaszteren ájuldozó piapartnerükért, a harmadik törött ujjaiért. Ezért – nagyon sportszerűen – mindketten nekiugrottak. Öklüket az arcuk elé emelve, kis terpeszben rugóztak, az indián kis híján kiröhögte őket. Összefonta a karját a mellkasán, várta, hogy támadjanak.
– Na, mi van? – kérdezte, amikor már másodpercek óta semmi nem történt. – Eddig tartott a Drágán add az életed?
– Üss te először – mordult az egyik. – Szétfricskázom az agyadat. A lábammal.
– Ahogy óhajtod – sóhajtott, miközben kigáncsolta, és még estében halántékon rúgta.
Társa rohanni kezdett, de nem jutott messzire. Elkapta a torkát, és megnyomta a nyakát egy bizonyos ponton, elzárva az ütőeret. Annak idején ezt a fogást számtalanszor alkalmazta, néhány másodpercen belül ájuláshoz vezetett. Az akciófilmekkel ellentétben jóval több erő kellett hozzá, mint két ujj nyomása.
Üdítő csend lett, csak a törött ujjú pasas vinnyogott fejhangon.
Az indián az autóhoz hátrált.
– Megtennéd, hogy kihívod a rendőröket? – kérdezte Claritytől.
– Már rég kihívtam – felelte a lány.
Sean biccentett, és az utolsó eszméletén levő fickóra emelte a tekintetét.
Az azonban már nem akart balhét. Vele nem. Késsel hadonászva hátrálni kezdett, de hanyatt esett a járdaszegélyben. Az indián könyörtelenül a nyomába eredt.
– Maradj velem! – kérte. – A végén még leszúrod magad. Nem venném a lelkemre.
Közben kirúgta a talpra álló fickó lábát, így az hasra vágódott rohantában.
– Rohadt indián – fröcsögte, az orrából folyó vérrel összekenve a betont és a férfi cipőjét.
– Értem én, hogy nem leszünk haverok – sóhajtotta Sean, miközben a szemközti fal felé terelgette.
– Dögölj meg! – hörögte a pasas, és felkapaszkodott a tetejére, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a másik oldalon leugorván elmenekül.
Ekkor tudatosult benne, hogy tériszonya van, így aztán nekikészült, hogy visszamásszon. Ugyanúgy járt, imbolyogva egyensúlyozni próbált. Sean várt, várt, amíg meg nem unta.
– Lefáradsz? – érdeklődött.
– Nincs olyan isten! – hangzott a hisztérikus hangú válasz a fal tetejéről.
– Akarsz fogadni?
Nem várta meg a választ. Az autóhoz sétált, tökéletes baltaarccal. Teljesen közönyösnek és nyugodtnak tűnt. Amikor Clarity kinyitotta az ajtót, rajta áthajolva benyúlt a kesztyűtartóba, némi motozás után elővett valamit. Támadhatatlan érve volt, de a falon imbolygó pasas tétovázott.
– Pedig milyen bátran hadonásztál azzal a késsel ötödmagad – sóhajtotta Sean unottan, miközben a fal felé közeledett.
Hangos csattanással kibiztosította a kezében tartott pisztolyt, majd, mivel a fickó továbbra sem mozdult, belelőtt a falba éppen a lába közvetlen közelébe.
Annak több se kellett, menten elfelejtkezett a fóbiájáról. Ocsmány puffanással ért földet, és hasra vágta magát a betonon. Vacogva nekiállt könyörögni az életéért.
Ekkor futottak be a rendőrök. Meglehetősen csodálkozva vették tudomásul, hogy gyakorlatilag csak a formaságok maradtak.
Clarity kiszállt az autóból, és az indián mellé lépett.
– Nem vagy normális – közölte különös színezetű hangon.
– Neked meg mi bajod?
– Az, hogy simán megölhettek volna!
– Semmi bajom – szabadkozott zavartan.
– De lehetett volna, a szentségit!
– Nem lett.
A többiek is kiszálltak az autóból, és köréjük gyűltek. Sean hallgatott. Hogy leplezze zavarát, cigarettát vett elő.
Maria törte meg a csendet:
– Hát ez, khm… impozáns bemutató volt. Csak kicsit féltem tőled, amikor a gerincvelőjük szétzúzása közepette poénokkal dobálóztál.
A többiek várták, hogy válaszoljon valamit. Egy közönyös vállrándítás tellett tőle, nem több.
– Szerintem tök menő volt – vigyorgott Jeremy. – Főleg az a nyakfogás. Hol tanultad?
– Én akkor is féltem.
– Maria – vágott közbe Clarity –, nem voltál életveszélyben.
Egy rendőr megköszörülte a torkát Sean mögött.
– Ahogy nézem, ez nem verekedés, hanem verés volt. Elismerésem. Szeretnénk felvenni az adatait.
– Kizárt dolog.
– Tessék?
– Elvégeztem maguk helyett a piszkos munkát. Legyen elég ennyi.
A rendőr felvonta a szemöldökét.
– Ugye tudja, hogy ezzel megtagadja az igazoltatást?
– Igen, tudom.
– Így be kell, hogy vigyük.
Mielőtt Sean válaszolhatott volna, az egyik, eddig eszméletlen fickó felpattant. Kezében fegyver villant. Az indiánnak éppen csak annyi ideje volt, hogy feküdjt kiáltva elkapja Clarityt, és a földre rántsa.
A lány két dolgot érzékelt a rémületen kívül: először azt, hogy a feje koppan a betonon, valamint, hogy a félig rajta fekvő pasas megfeszül, összerezzen. A következő pillanatban valami meleg ömlött a kezére.
Sean egyetlen hangot sem adott, csak felpattant, és lőtt. Ordítás és zuhanás hangja hallatszott.
– Francba – sziszegte. – Ezt akartam elkerülni.
A rendőr megnézte a földön fetrengve vinnyogó fickót.
– Szép lövés – mondta elismerően.
– Vérzel – suttogta Clarity, miközben felállt a földről. A vállára meredt. – Kórházba kéne menned.
– Nem voltam életveszélyben, mi?! – lamentált Maria, de többen lepisszegték.
– Hazamegyek.
– De uram… – vágott közbe a rendőr, mire Sean úgy nézett rá, hogy inkább elhallgatott.
– Nem értem, mit kell ezen rugózni – mondta olyan hangon, mintha az előbbi közjátékra sor sem került volna. – Bent voltunk, kijöttünk, megtámadtak, megvédtem magam. Snitt. Nincs tovább.
– De ebből ügy lehet… és a sebe…
Egy másik zsaru is odalépett. Ő már erőszakosabb volt:
– Ha nem hajlandó most kiadni az adatait, bilincsben fogjuk bevinni.
Sean elvigyorodott, nem szépen. Néhány másodpercig farkasszemet nézett a rendőrrel, majd válaszra sem méltatva őt, elindult az autója felé. Senki nem merte tartóztatni. Clarity látta, hogy kissé görbén tartja magát, karja furcsán élettelenül csüng a teste mellett.
Jeremy törte meg a csendet:
– Mi is megyünk – mondta. – Nem hagyhatjuk egyedül. Tartozunk neki ennyivel.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/159016