Bizonyosság
- Külvilág -
Túl sok lépést a lélek-végtelenben,
Évszázadok alatt nem tettünk még,
Csodára várunk rozsdás célkeresztben,
Pedig képünkbe sikolt már a Vég.
Ám, a fegyvert is a mi kezünk tartja,
Kívülről nézve ez tiszta őrület.
Csak az Ördögöt kéne rúgni farba,
Kezdettől fogva rajtunk jókat nevet.
Naponta megannyi álarcban járunk,
S van, ki a valódit már nem leli,
Galacsin mindössze a legszebb álmunk,
A szél unottan tovább görgeti.
Reményt markolunk szakadék szélén,
De ezt úgy hívják, hogy megalkuvás.
Ugye tudod mi vár így a végén?
Ne félj, rövid lesz majd a zuhanás.
- Lélek -
Ahogy Hozzád egyre közelebb érek,
Úgy veszítem el gyarló láncomat,
Egy ideje már semmit sem kérdek,
Mért kéne több jel, küldtél oly sokat.
A bizonyosság érinthetetlen,
Mégis megérintette lelkemet,
Mióta a mosolyodra leltem,
Az élet többé, el már nem temet.
A Béke átölel, mint életre kelt szó,
De tudom jól, ez még a kezdet.
Odakint zajlik valami pokoli show,
Ezt hívjuk úgy, hogy „Földi Élet”.
- Konklúzió -
Mindössze a lépcső elején járunk,
S az Idő homokja egyre csak pereg.
Régóta saját jövőnkkel játszunk,
Furcsa mód a lélek mégsem remeg.
A tettek mezején némán álldogálva,
Bűntelenül is bűnösök vagyunk.
Ha kezdetét veszi az „utolsó játszma”,
Már nem kérdés, lesz-e még hajnalunk?