Ifjabb_Tok: Az első szerelem (novella)
Megjelent:
Témakör: Elmélkedés



Az első szerelem

Moziban voltam a napokban. Igazi modern moziban. Kényelmes, párnás fotelek, jó rálátás, 3D-s film, Dolby Stereo hangzással. A film után eszembe jutott kiskamaszkorom filmszínháza, Ibrány közepén. A vendéglővel szemben, az út másik oldalán állt. Modern, lapos tetejű panelépület, maga a megtestesült szocialista jövő.

Legalábbis nekünk, akik egy nyírségi poros faluban éltünk, távol a világ minden csodájától.
Havonta hat-nyolc film volt műsoron, és vasárnapokon három vetítést is tartottak. Többnyire, az akkori szocialista országok filmiparának termékeit adták, de gyakran mentek magyar filmek is. Jancsó Miklós filmjeit nagyon szerettük. Na, nem azért, mert értettük akkor miről szólnak, hanem mert kiskamaszként ezekben a filmekben láttunk először meztelen, női kebleket. Persze voltak azért másféle filmek is. Begyűrűzött olykor-olykor nyugatról is néhány sikerfilm. Ilyen volt a Star Wars, a Hair, vagy a Nyolcadik utas a halál. Az igazi kuriózumot tizenhat évesen nekem mégsem ezek, hanem a korszak valóságát bemutató magyar filmek jelentették. Közülük egy életre szóló élményt jelentett a Kopaszkutya, melynek képi és zenei világa végigkísérte egész fiatalságomat.
Szóval, ilyen volt akkoriban a mozi - a maga fizikai és szellemi valójában - de nekünk azért ennél sokkal többet jelentett. Vasárnaponként ez a hely volt a társas kapcsolatok színtere. A délutáni előadásokra ide szülői és pedagógusi felügyelet nélkül érkezett mindenki. Itt találkoztak a baráti társaságok, és itt tették meg az első bizonytalan lépéseiket a kiskamaszok a szerelmek rögös útjain.
Sohasem felejtem el az én első szerelmem. Nyolcadikos voltam akkor, mint ahogyan az a lány is, aki nagyon tetszett nekem. Lágyan leomló, hullámos, fekete haja, keretbe foglalta kerek, szeplős arcát. Észre sem vettem és valami ismeretlen dolog lopódzott a lelkembe vele kapcsolatban. Megborzongtam ahányszor csak találkoztunk, elakadtak a szavaim, izzadt a tenyerem, és majd megbolondultam, hogy a közelében lehessek. Hiányzott, amikor nem volt ott mellettem.
- Szerelmes vagy! - mondták a többiek nevetve.
- Nem-nem! - tiltakoztam barátaimnak, de ők már döntöttek helyettem.
- El kell hívnod moziba! - jelentették ki, ellentmondást nem tűrően.
Így aztán erőt vettem magamon, és el-elcsukló hangon ugyan, de meghívtam egy vasárnap kora délutáni előadásra. Biztos voltam benne, hogy úgy is nemet mond majd, és remegő gyomorral vártam a válaszát. Legnagyobb meglepetésemre és örömömre, apró mosoly jelent meg a szája sarkában, majd csillogó szemmel igent mondott. A legfelső sorba, középre vettem jegyet. A legjobb helyre. Körülöttünk mindenhol a barátainkat láttam, és úgy éreztem, minden szem egyfolytában minket néz. Moccanatlanul ültünk a kényelmetlen faszékeken, melyek minden apró mozdulatra megreccsentek. Mereven bámultuk a filmvásznat, de fogalmam sincs mit vetítettek. Ma sem tudnám megmondani a címét, semmire sem emlékszem belőle, pedig végig mozdulatlanul, mereven néztük a filmet.
Csak a kezünk kelt lassú életre. Szép lassan feltettük mindketten a karfára, én a jobb kezem, ő a balt. Sokáig más semmi sem történt, mígnem erőt merítettem valahonnan, és a kisujjamat lassan a kisujja felé mozdítottam, és hozzáértem a kezéhez. Áramütés szaladt rajtam végig, az ujjam pedig visszaugrott a helyére. Oda, ahonnan elindult. A szemem sarkából lestem az arcát, de nem láttam rajta semmit. A keze viszont, továbbra is ott nyugodott a szék karfáján. Nem tudom mennyi ideig zakatolt a szívem a torkomban, mire összeszedtem a bátorságomat, és a kisujjam újra útra kelt, hogy megtegye azt a néhány millimétert, ami a szerelemtől elválasztott. Ezúttal megteszem, határoztam el, és legyűrve félelmemet, kezem a kezére tettem. A vér, dübörögve száguldott a fejemben, fanfárok hangja töltötte meg a termet, a világ megszűnt létezni körülöttem. Csak a kezem élt a kezén. Nem húzta el, ott tartotta, és láttam, hogy továbbra is a vásznat nézi, miközben mosolyog. Édes istenem, mosolyog, döbbentem rá, és ösztönösen megszorítottam a kezét. Ekkor a keze tenyérrel felfelé fordult, és ujjaink egy pillanat alatt összefonódtak. Szorosan. Így ültünk kéz a kézben, a film végéig, és határtalanul boldognak éreztük magunkat.
Az addig vánszorgó idő meglódult, és egy pillanat alatt véget ért a film. Kéz a kézben hagytuk el a termet - barátainkkal körbevéve - akik egyszerre büszkék, és irigyek voltak ránk. Irigyek, mert mi megtapasztaltunk valami olyat, amit ők még nem, és büszkék, hogy megtettük azt, amit ők még nem mertek. Kicsit még ácsorogtunk a mozi előtt, aztán kézenfogva elindultunk az utcákon kettesben. Csak mentünk, sétáltunk, nem szóltunk egymáshoz, de mi voltunk a világ legboldogabb kamaszai.
- Haza kell mennem, későre jár - szólalt meg nagy sokára.
- Elkísérlek - mondtam, és a házuk felé vettük az irányt.
Az utcájuk végén megállt, és halkan arra kért, ne menjek tovább, és én nem mentem. Csak álltunk ott egymás szemében elmerülve, sokáig. Végül felé mozdultam, és egy szégyenlős puszit leheltem az ajkára. Ha tudom, hogy ezzel megtöröm a varázst, nem teszem, de megtörtént. Vissza már nem vezetett út. Elengedte a kezem, és hirtelen elfordulva hazafelé indult. Még láttam egy pillanatra, ahogyan a pír elönti az arcát, és már csak annyit tudtam kérdezni, félénken utána szólva:
- Holnap?
- Holnap - hallottam halk válaszát, de már nem nézett vissza. Mint kótyagos részegember, úgy mentem hazáig.
- Jó volt a film? - kérdezték otthon.
- Jó - mondtam, és a szobámba menekültem a világ elől. Magányra vágytam, hogy megértsem, mi történt velem, velünk.
A suliban másnap, már mindenki tudta, hogy mi egy pár vagyunk, és együtt járunk. Vagyis, hogy az akkori szóhasználattal éljek: szövegelünk. Az iskolán kívül, még vagy három alkalommal találkoztunk. Nagyokat sétáltunk kézenfogva, de többet nem próbáltam megcsókolni. Nem is volt rá szükség, hiszen kezeink érintése, és a beszélő csendek többet mondtak, és ígértek mindennél. Aztán egy nap elém állt, és szomorúan annyit mondott:
- Vasárnap elköltözünk.
Ott álltam leforrázva, ezernyi kérdéssel, de egyiket sem tudtam kimondani. Nem jártunk tovább. Túl nagy volt a távolság, ami közénk ereszkedett. Soha sem láttam többet. Sebeim, mint általában egy kiskamasznak, gyorsan gyógyultak. Majd jöttek új lányok, új szerelmek, de ő volt az első. A lány, hosszú, hullámos, fekete hajával, szeplős arcával, akit sohasem felejtek el, míg élek.
Azóta a mozi is bezárt. Nem járnak már oda kamaszok, nem vetítenek benne sem jó, sem rossz filmeket. Nem ad már helyet szerelmes találkáknak, barátoknak sem. Csak az emléke maradt annak a helynek, ahol olyan sokan éltük át, életünk első, nagy szerelmét.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/158729