Ravain: Két világ között 01. (vers)
Megjelent:
Témakör: Fantasy



Két világ között 01.

Álomvilág

MESÉLŐ:
Sóhajka, a szellőlány megpihent
A Néma Hegy lábához érve.
Mióta létezett, még nem tett ilyet,
Csak cseppnyi életét élte.

A Titkos Völgy rejtekét
Nem hagyhatta volna el,
Ám egy érzés szárnyra kélt,
Így hát bizony szállni kell.

A Néma Hegy súlyos bánata
A völgy mélyén is átölelte.
Nem búsulna többé már soha,
Ha szívébe majd mosolyt csenne.

Egymagában így elmélkedett,
Tölgyfa ágán ülve,
Gondolatfonállal mi mást tehet?
Szépen továbbszőtte.

SÓHAJKA:
Hatalmas szíve lehet,
Hiszen a hegyek óriások.
Örömében biztos nevet,
Ha feje búbjára rászállok.

MESÉLŐ:
Apró ajkán kedves mosollyal
A zord hegyet szemlélte.
Édesanyja akár a sóhaj,
Odasuhant melléje.

DÉLISZÉL:
Égbe szállnál, vár sok felhő,
De a perc még nem jött el.

SÓHAJKA:
Régen voltam bébiszellő.
Babusgatnod már nem kell.

Repülni vágyom végre,
Az égen madarak nyomába érni.
De lent a völgyben élve,
Csak téged hallottalak erről mesélni.

DÉLISZÉL:
Ha erősebb leszel,
Mi majd együtt szállhatunk.
Kicsim, bátran hidd el,
Lesz még annyi szép napunk.

SÓHAJKA:
Ezek Sóhajka lelkét
Simító kedves szavak.
De a Néma Hegy testét
Áztatja egy könnypatak.

Hol van az ő édesanyja,
És mondd, miért hagyta magára?

Valóság

MESÉLŐ
Angéla álmából felriadva,
Visszatért egy másik világba.

Hová tünt a szellőlány?
Az előbb oly közelről látta.
Ám ez, máris nem talány,
A jólismert érintésnek hála.

KATALIN
Ébresztő kis manó!
Hasadra süt már a Nap.

MESÉLŐ
Most ennyi volt a szó,
Mert „jó reggelt” puszit kap.

Angéla kicsit morci,
Az ébrenlét végtelen éjjel,
De már hajlandó szólni,
Haragra szívében nem lel.

ANGÉLA:
Anyu ébresztettél nyomban...
Várhattál volna pár percet.
Tudod, én látok álmaimban,
Itt meg sötét pötty az élet.

MESÉLŐ:
Világtalan volt a gyermek,
Így „csak” szívével érezte,
Egyre-másra könnyek szöktek,
Édesanyjának szemébe.

ANGÉLA:
Persze gond nincs egy szál se,
Folytatódik este álmom.
Tudom nem hunyhat ki fénye,
Mivel én már nagyon várom.

MESÉLŐ:
Ó azok a cseppnyi könnyek,
Végiggördültek az arcon lassan,
A lélekből jól kiszöktek,
S egy sóhaj kísérte „őket” halkan.

Ilyenkor a pillanat mindhiába fürge,
Mégis lágyan ringó csónak,
Katalin gyermekét magához ölelte,
Mert híján volt a szónak.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/158662