Igaz arcokon…
Selyemkendők, vak érzéki fények,
bőrön araszol, kéreget a kéz,
ajaknyi falatot harapdál belőle,
forró csókba oltott gyönyört ki tép.
Nyelve így hömpölyg-tovacsorg a mézzel,
égi barkát simít barlangnak falán,
ízleli kedvét, sóhaját a vágynak,
kézbeillőn fordít kulcsot el harán.
Kovácsolt éji kép: Feszülnek az inak,
hörögve hág csodát, morajlik a mély,
vér merít kohóba acél-izom ágyat,
tekergőn izzik fel, s üvölt most a kéj.
Pillanatban virágzik az idő,
végtelen érzés, lehulló lepel,
igaz arcokon igaz kísértés,
mosoly a mosollyal így játszik el.