Aevie: Fehér fogak (4.) (próza)
Megjelent:
Témakör: Paródia



Fehér fogak (4.)

– Vajon mindig fúj a szél a híd alatt? Milyen lesz ott karácsonyozni? Hmmm, Q, érzed ezt a mennyei klóros rendelőszagot? Mélyen szívd magadba, mert ezután már csak elpusztult patkányok dögszagát szimatolhatod.
Csak ültem ott, az aranyból és márványból kirakott váró bársony és selyem huzatú székén, és feladtam a küzdelmet.
– Meg téged, nem? – mormogta mellettem a férfi.
– Engem szimatolni? – sandítottam felé. Az új kartont töltötte ki az én részemre. A toll is arany volt, az irattartó valódi bőr. – Ma mostam fogat utoljára. Jó szagom lesz... A fogmosás még csak hagyján, seggmosásból sem lesz túl sok részünk. Nem lesz többé gyémántporos arckrém, és a parfümöm… Ahogy a fekete ribizli és a mandarin aromáját körülöleli a napraforgó... az ámbra és az érzéki pézsma titokzatossága – sóhajtoztam, aztán gyorsan elő is vettem a táskámból az üvegcsét, és jó alaposan bespricceltem magam. Q fuldoklott, és kerregett valamit a híd alatti folyók friss illatáról.
– Majd szedek neked mezei virágot, és rád facsarom – közölte aztán már szabad légutakkal.
– Na, persze, hogy allergiás rohamot kapjak!
– Apropó allergia… Itt a gyógyszerérzékenységet kérdezik, és mindenféle orvosi dolgot.
– Aha. – A táskámba nyúltam, aztán hozzávágtam az én „üzletszabályzatomat”. Kétezer-ötszáz oldal tömény kórélettant. Felnyögött, karjában immár két enciklopédiával felállt, és szerencsétlenkedni kezdett, hogy neki ehhez már iroda kell. Én meg kétségbeesni, hogy itt ne hagyjon egyedül, mert akkor a következő irat a kórtörténetemben a halotti anyakönyvi lesz.
Visszaült. Átforgatta a mappámat, és a kezembe nyomta a terhességi kiskönyvemet, és addig nyomatékosította bennem, hogy most már haza nem megyünk innen egy pecsét nélkül, míg végül belenyugodtam, és újrakezdtem a lamentálást, milyen lesz nemsokára hajléktalannak lenni.

Egyszer csak oldalba billentett, meg mutogatott a mappámban, hogy mi az az „S”?!
– Keksz – vetettem oda nagyon gyorsan. A recepciós nő közben már a lakkozásnál tartott, de akárhányszor is csak nagyobbat mozdított mellkasomon egy szusszanás, azonnal rám villantotta tekintetét.
– Keksz??? Basszus, Évi – morrant rám a férfi. – Itt vannak a vércukorszintjeid, meg a szülész, védőnő, háziorvos, dietetikus javaslatai, EGYÁLTALÁN nem ehetsz kekszet!
– Khm, nem. Cseréld ki a „K”-át „Sz”-re – suttogtam, miközben az arcom bal oldala akaratlan rángatózásba kezdett. A nővér abbahagyta a körömlakkozást, és szemöldöke összeakadt, annyira ráncolta felém az ábrázatát.
– KESSZ – próbálkozott Q.
– Szex – tátogtam hangtalanul.
– MI?! – kiáltotta.
– SZEX – kontráztam rá, hangerőben is.
– Már elnézést, tisztelt állandóan-problémázó-állatgyűlölő-szőnyeggyilkos-rémházaspár. Mi olyan nehéz egy adatlap kitöltésén?! Semmilyen szexuális szokásra nem kérdeztünk rá.
– Bocsánat – suttogtam a nőnek, aztán Q-nak: – haza akarok menni. – De a kegyetlen férj már megint valami teljesen felesleges információ szőrszálhasogatásával akadékoskodott, ahelyett, hogy az én törékeny kis érzékenységemmel törődött volna, a füzetemet böködte:
– Miért van tele augusztus első két hete „S”-sel, amikor tizennégy napos konferencián voltam? És hé! Akörül fogant a gyerek, nem?!
– Öööhm – nyeltem egyet (véres volt), de Q szürke szemei csak közeledtek és közeledtek egészen addig, míg a szempilláink összeakadtak. – Öhm – rezzentem hátrébb –, nem hallottad a nővérkét? Ilyesmiket nem kérdeznek! Na, adj ide mindent, majd én kitöltöm.
– Az előbb még a neved sem jutott eszedbe – morogta, de végül is átadta a bőrmappát az űrlappal, aztán felállt, és toporogni meg dúdolgatni kezdett.

Hm-hm-hegyek mögött, lálálállá hupikééék, ott laknak ők a törpikééééék…

Kezem megreszketett a rubrika felett, a toll ideges pöttyöket vetett ott, ahol azt kellett volna kitölteni: „nem”. Azt sem tudtam hirtelen, fiú vagyok-e vagy lány, így aztán odaírtam, hogy „igen”, de azt is leginkább óegyházi szláv nyelven, diszlexiásan és arab betűkkel… De nem bírtam kijavítani, mert Q egyre jobban belejött a dalolászásba.

"... hatalmas fááák között gombaházakban lakunk, ééés mindig vidámak vagyuuunk! ”

Aztán vidáman belevidámkodott a legkevésbé sem vidám ábrázatomba. Majd arca egy pillanat alatt váltott bajjóslatúvá, ahogy rekedtes, elmélyített hangon, teljes átéléssel folytatta:

"De a törpök élete nem csak játék és mese! Hallottál már a gonoszról? A csúf, kopasz Hókuszpókról? "

Akkor kész, végem volt. Hiába mutogatta Q az adatlap fejlécében a fogászat nevét, amitől nótatává változott, én sokkot kaptam. Sikítva, toporzékolva próbáltam elmondani neki, hogy évekig kezelt pszichológus Hókuszpókos rémálmok, Hókuszpókos paranoia, Hókuszpókos rögeszme, Hókuszpók-fóbia, Hókuszpók-frénia, külön-meg-nem-határozott-Hókuszpók hisztéria és egyéb Hókuszpók-klauzalitású ideg/hidegrázás és Arachno-Hókusz-pókiszony miatt, de nem igazán értette. (Bár lehet, hogy óegyházi szláv nyelven hadartam, azt is pöszén.)
Ezután már csak homályos foltokra emlékszem, a nyíló kapura, a rángatózó mutatóujjamra, az érzésre, ahogy a torkom önmagát kísérelte megfojtani, mert bekövetkezett az apokalipszis.
Belépett Hókuszpók. A kártyaolvasónál becsekkolta a kártyáját, majd átvágtatott a recepciós pulthoz, ahol a nővérke „Doktor úr”-nak szólította.
.


Megjegyzés: Folyt. köv



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/158504