Anna haikui
Fényt szőtt fotonból,
hegedűre hangolta,
időcsipke lett.
Biccent a sötét,
és Isten árnyékába
gyűlik az este.
Jégen bolyongó
milliók, vészmadarak
csonkolt szárnyai.
A szép perc gyermek,
nagy barna tekintete
dunyha alá bújt.
Öten testvérek.
Apró kezén mutatja,
ő a hüvelykujj.
Tán eszes szamár,
ha lónak hiszi magát,
mégis csak - csacsi.
Tükröződő hold.
Fényes pókhálószálon
feketedő tó.
A fák tetején
ülnek, sírnak a felhők.
A Nap szeme rőt.
Kék váza az ég.
Benne alszanak télen
a cseresznyefák.
Oszlik a homály,
gólya vérzik elhagyott
gyárkéményeken.
Ott a magasban
fázik jóisten lába.
Köd a dunnája.