PiaNista: A festő (próza)
Megjelent:
Témakör: Ezerszín



A festő

Zsarátnoky Gáspár C. Vince festő keze alól már több száz vászon került ki. És ez nagy szerencse, mert ha nem kerül ki onnan, Isten tudja, micsoda képeket hagyott volna az utókorra. Meg kell hagyni, hogy az ecsettel már megformált alakokban általában rá lehet ismerni lovacskákra, nyuszikra, cicákra meg sok egyébre is...
C. Vince - ez a név olvasható képeinek jobb alsó sarkában, hadd tudja meg a világ, hogy ő nevét adja művészete mellé -, festői munkássága kezdetén éjszakánként erősen izzadt, mert nehezen tudott ráérezni, elkapni azt a nüánszot, amely láttatja alkotásainak stílusát. Mert ha már úgyis fest, hát ne hasonlítsanak képei Picasso, vagy más próbálkozók festményeire. Lényeg az, hogy egyéniségét akarta megtalálni.
A második, tán még a harmadik évben is keményen dolgozott. Megbékélt azzal a gondolattal, hogy emberek, akik magukat érzékenynek vélik, ha képzőművészetekről van szó, láthatóan képtelenek elmélyülten szemlélni a kibérelt helyiség falain lógó festményeit, helyette megnyújtott léptekkel sietnek el előttük egyenesen a kirakott pezsgős asztalok irányába, ahol máris sok pohár állt üresen. És a képek? Hiszen látniuk kell, hogy ott vannak. Ki vannak állítva, ha lógnak is! Szinte kiáltanak: „Itt vagyok! Nézz meg!”

Micsoda érzés lehet egy festőnek állni a galéria egyik sarkában, megfigyelni a látogatókat, akik nem állnak meg döbbenten képei előtt? Próbálkozhatna persze versek, vastag regények írásával, de mi legyen ezzel a sok festékkel, vászonnal, állvánnyal, ecsettel?
És mi legyen a képekkel?

Odament hozzá a barátja:
- Vince, gyere. Hagyd a fenébe. Hallod?
- Mi van? Hová menjek?
- Kint a járdán vitatkoznak páran, hogy most ki menjen be pezsgőt inni. Hát ne hagyd!
- Micsoda? Itt isznak? Ingyen?
- A te zsebedre...
- Hívd be őket.
- Micsoda?
- Pakolják össze a képeket, aztán megihatják az összes pezsgőt.
- Már csak egy üveggel van.
- Azt majd megtudják, ha összepakoltak.
- Na, de...
- Én meg megyek és keresek valami munkát.
- Most?
- Igaz, ráér holnap is, vagy a jövő héten.
- Kár, mert te olyan ügyesen rajzolsz.


Megjegyzés: Göteborg, 2018.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/158052