VDavid: Időtlen időkig (vers)
Megjelent:
Témakör: Remény



Időtlen időkig

    Kerget az idő, én még is vele futok,
    kéz a kézben, ezen úton már vissza nem fordulok.
    Meg se tehetném, hisz ember vagyok!

    Lakhelyem a testem, s azt lelkemmel
    minden nap más színűre festem,
    így lett a hús meg a vér ketrecem, mihez az idő sem fér.

    Eltelt már megannyi perc és óra.
    Felkelt a Nap is a Hold előtt,
    már akkor is, mikor még nem hívták Istennek a teremtőt.

    Kiszöktek hónapok s évek, a horizonton túl a felhőkön is átlépnek
    fényből a vaksötétbe, csillagokkal keringőzve.
    De csak is az Idő, ki itt marad örökre, gyomra forog, kezei is ökölben.

    Én hiába nem leszek már,
    s nem lesz ki emlegeti nevem,
    és eltűntek azok is, kiket valaha érintett lelkem.

    Tudd hát meg, Te irgalmat nem ismerő,
    Te kit úgy hívnak Idő...
    Kire akkor is emlékeznek majd ha már fű sem nő.

    Rólam lerohadt a ketrecem, fej fej mellett...
    De ellened elestem, az idősebbet előre engedtem, tudd nem Én vesztettem!
    Szaladj szaladj, meg sose állj!

    Találkozunk még, pont ott, annál a lábnyomnál,
    mit már senki sem hagy hátra.
    Egyedül maradtál... az irgalomra várva.

    Élsz tán, vagy csak létezel?
    Mit elvettél már - milliárdok életét.
    Éld át életként!

    Végtelen legyen minden éjjeled,
    s ne jöjjön a nappal,
    csak maradj árnyék, kit sosem fal fel a hajnal.

    Ha időm engedi majd, s lesz végtelen,
    Koccintok a kicsavart percek könnyein.
    S az eltűnt korok, melyek csupa vér s homok...

    Idő!
    Minden valaha volt, minden, mi elmúlt általad,
    Nyomja súlya válladat, míg már nem lesz föld egy talpalat.
    S nem lesz már az arcodon, csak a kín, mi mosoly az arcomon!



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/157472