Aevie: Orosz László "Isteni színjáték" (5. /vége) (blog)
Megjelent:
Témakör: Kritika



Orosz László "Isteni színjáték" (5. /vége)

„Mint aki álmot lát, de ébredéskor
csak az marad meg benne, amit érzett,
s a többit nem tudja visszaidézni (…)
Így veszti formáját napon a hó,
így szóródtak a szélbe Sibylla
falevelekre írt jóslatai. ”


*

A szétválasztás képessége segíti a jelen fontos embereinek életét: minden este üres náluk a mosogató, tiszták az ablakok és jól neveltek a gyerekeik. Nem érkezik közműfelszólítás, nincs díjtartozás, nem fogy el a vécépapír... Talán a világ is összedőlne, ha ilyesmi megtörténne velük.
Szépen élnek. Rendben, tisztaságban, igényes külsőségekben. Nincs rájuk panasz, nincs velük bonyodalom, esténként némán nézik a tévét.
Irigylésre méltó nyugodt, békés pillanatokat élnek meg. Legfőképpen az nem nyomasztja őket, hogy furcsák. Mert nem azok. Fogalmuk sincs, milyen érzés különbözni. Mennyire nehéz beilleszkedni. Az ellebegni vágyó lelket begyömöszölni egy folyton fájó testbe. A távolba szökő fantáziát szerteszét csapkodni, hogy színtelen zuhanjon száradó avarhamuként, és beköszöntsön a gépiség tele, az uniformizmus forradalma, a művésziség halála.
Nem tudom. Persze senkinek nem hiányozna, akinek csupán összebogozódott szálakat jelent. Idegesítő és felesleges bonyodalom. Nekik már nem kell más, mint a jól megszokott szabályrendszer. Az élet, ami apró darabokra őrli a lelkeket, kiradírozza az egyéniség születésének zsenge indáit. A lét freskói legyenek előregyártott tucatelemek. Sokszorosított kópiák, ismert és beazonosított formákkal, lehetőleg fekete-fehér háttérrel. Ha minden látható egyszerű és definiált, akkor igazán nem gond a fontos feladatokra fókuszálni.
Mert ők csupán ezt a világot ismerik. A szemmel látható, kézzel érinthető taposómalmot, az egyszínű mókuskereket. Meg sem fordul a bebörtönzött elméjükben a kétely, hogy a világ ennél sokkalta nagyobb…
A művész pillanatai azok, amikor az emberlét másodperce után végre eltévedhet. Rászínez, áttöröl, leárnyékol, kiemel. Az ismertből ismeretlen abszurditást varázsol. Lelkeket lehel a tárgyakba, megszemélyesíti a növényeket, igazmondóvá magyarázza a felhőket, megfuttatja a mezőket, hogy szerelembe essenek a tenger hullámaival. A lehetetlen határtalan végtelenségében lubickolva világokat teremtsenek. Minden másodperc, amikor a Furcsa művészember abbahagyja frusztrációkkal terhes erőlködéseit, hogy kényszeresen megfeleljen a társadalom elvárásainak, mindahányszor világok születnek. A művészek teremtők - ha nem törődnek a tárgyiasított világkép kasztrendszerével - minden másodpercben világokat keltenek életre. Akár csak Isten.
A művészek elismerik és megtapasztalják lelkük sötét oldalát.
A művészek más által sosem ismert mélységekből másznak elő, és az önkezűség vállalásával fekete szín Nap alatt sorvadnak kínlódva mindaddig, míg meg nem találják a feloldozás útját, illetve elfogadják a végérvényes kudarc keserves determinációját.
A művész más által sosem ismert magasságokban suhan. Mérhetetlen sebességgel lövell fel szívének kristálytiszta szeretete, mindannyi dimenzión áthatolva, amennyit az időtlenség öröklétbe zárt.
A művész onnan zuhan, és akkorát csattan a beton keményén, hogy szörnyethal.
A művész felkel hamvaiból, szelíden megrázza magát, hogy térdre hullhasson mindazok előtt, akiket akaratlanul vagy szándékosan megbántott.
A művész sír. Nevet vagy üvölt. Sikít vagy dalolva harsog, de sosem néma. Az üres lap számára mindig új kezdet csoda-vajúdása.
A művész Isten. A műve Isten szeme. A Furcsák a Fontosak kísérői, hogy általuk megismerjék a megismerhetetlent: a titkok forrását. Transzcendencia, érintés, megszállás és pezsgés.
Mégsem hisztek bennünk. Nem láttok, nem szerettek minket. Pedig a fantáziánk teremti meg a talajt a következő lépésetek alatt.

*

„Látni akartam, hogy illeszkedik
a körbe a képmás? Hogy férnek össze?
Ehhez már nem volt elég jó a szárnyam;
de ekkor elmémbe beléhasított
egy villám – és a vágyam teljesült.
Itt elhagyott a képzelőerő;
de már forgatta, kimért lendülettel,
elmémet s szívemet a Szeretet,
melytől mozog a Nap s a csillagok. ”


*

Az idézett részletek:
Dante: Isteni színjáték; Paradicsom; Harmincharmadik ének; Dante meglátja Istent
Nádasdy Ádám fordítása

*

2018. május10. kezdődően május 27-ig tekinthető meg Orosz László festőművész Isteni Színjáték c. kiállítása a K11 Művészeti és Kulturális Központban. (Pontos helyszín: Budapest, VI. ker. Király u. 11.)
Művészlelkem minden szeretetével ajánlom Őt!



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/157355