Táncmulatság

Táncmulatság. Népi tánchoz sokan öltöztek az alkalomhoz illő népies ruhába. Pityu szép lányt keresve járkál a táncolók között. Végre talál egyet, akit már ismer. Pörgőset járnak éppen egy fiúval. Szökdelve követi a párt, hogy táncra hívhassa a lányt, de mire megszólalna, a lány már tovalibben. Végül már eleget szökdécselt utánuk, hát elkiáltja magát:
– Na, kérem! Lekérem!
– Kit, te legény? – áll meg a táncoló fiú. – Tán engem?
– Neeem. Marcsát.
– Há’ hisz itt van. Tessék.
– Na, Pityu, mi van? – kiabál Marcsa. – Há' nem látod, hogy táncolunk?
– Igen, de most velem...
Ezt már senki nem hallotta, mert a lány tovább tépte azt, akivel addig ropta. Pityu állt ott még egy kicsit. Lökdösték is a többi táncosok, hiszen mit áll ott? Végül odament a söntéshez, és jól berúgott. Mert ő mér’ nem táncolhat? Maradt még egy kis jártányi ereje, hát gondolta, tán majd, most lekérheti Marcsát.
Be is tülekedett a táncosok közé, de nem sokáig bírta két talpon. Kellett hozzá a két tenyere is. Arra meg rálépett hol ez, hol az. Egy idő után csak észre sikerült venni egynek, aki a sört mérte. Kihúzta onnan Pityut, leültette a földre, és nekitámasztotta egy fal melletti széknek. Na, akkor Pityu erre ráhajtotta a fejét, azt elaludott. Aztán lassan a mulatság is a végére ért, a fiúk, lányok, elmentek haza. Pityu hajnalban ébredt. Senki nem volt már ott. Ismerték. Nem akarták fölkölteni. Hadd aludjon.

2018. Göteborg