Havária

Iszonyú zajra ébredek. Valami észbontó vijjogás, távolról sziréna hangja veri fel a csendet, az ablakom alatt meg légkalapács dübörög. Te jóóó ég, mi van itt?
Talpra ugrom, kinézek az ablakon. A csatornafedél nincs a helyén lenn a járdán, és egy ember töri fel a betont, mintha az agyamat repesztené ezer darabra... Arrább tűzoltóautó villog. Már a tömlő is ott kígyózik a tűzcsapon. Ennek a fele sem tréfa, most fut be éktelen szirénázással a második tűzoltóautó, emberek ugrálnak ki belőle. A rézangyalát!
A lépcsőházból lábdobogások zöreje hallatszik, kiabálás, mintha óriási tömeg tolongna. Aztán az ajtón dörömbölnek, kiabálnak:
– Kinyitni! Kinyitni!

Kimegyek az erkélyre, leszólok a jóembernek, hogy hagyja már abba, mielőtt teljesen széttrancsírozza az agyvelőmet, de éppen elérik a tűzoltók is, arrább lökik a szerencsétlent, szinte repül néhány méternyit, valami lajtorját cipelnek, azt próbálják felállítani az erkélyem alatt.
Jött a mentősereg?! Ideje volt már, mert rám törték az ajtót, tele van a lakásom rémülten menekülőkkel. Én kapaszkodok elsőnek a létrára, gyors iramban mászom felfelé. Utánam kiabálnak:
– Hová, hová, jóember? Ég a kilencedik, lefelé jöjjön!
Tisztára becsavarodott a csődület, őrjítő a zsivaj, nem lehet kibírni. Csak mászom feljebb, egyre feljebb... Aztán ott ülök a szikla tetején, fák hajolnak fölém, ágaik legyezik az arcomat. Az ajkam száraz, cserepes, de már túl vagyok a veszélyen, a megsemmisülés veszélye elmúlt. Megkönnyebbült sóhaj hagyja el az ajkam, amikor kellemes blues dallamát hozza a szél...

Felnyitom a szemem. Semmit sem értek, amikor szemben ugyanaz a terrakotta bamba szobor bámul rám, mint minden reggel... Nem értem... Semmit sem értek.
– Édesem, már harmadszor szólok, el fogunk késni, hallod?
Parfümillat, az ő parfümje és az ő hangja...
– Mi történt velem? Hol vagyok?
– Az ágyon, drágám!
Akkor szembesülök vele, hogy álom volt... Már megint... Egyszerre megvilágosodom, felkapom a szobrot és üvöltve rohangálok vele a lakásban.
– Nem, nem alszom vele egy szobában... nem én... elegem van abból, hogy mindig engem bámul – mérgemben belevágom a szemetesbe. Nagyot reccsenve darabokra törik.
Ildi egy órán át bömböl. Siratja a szobrot, az övé volt. Persze késünk. Kirúgnak, mindkettőnket.
No, nem egyetlen késés miatt, máskor is voltak rémálmaim... Ildiről viszont kiderült, hogy más miatt késik, gyakorta. Reggelente egy órát valahol, valaki mással szokott tölteni...

Újra egyedül vagyok. A lakásban béke és nyugalom honol.
Már nincsenek rémálmaim.



Megjegyzés: 3. játék - 11 hívószó: csatornafedél, kígyó, megsemmisülés, lajtorja, rézangyal, szikla, terrakotta, ajak, blues, fák, parfüm