Minden napért egy szálat

Rózsát, veres töviseset, Neked
- minden napért egy szálat -
színét a természet fesse meg:
a szerelem nem várhat!

Távlatot adtam, időt, s mosolyt,
friss érzést szívedbe,
minden érted, csak teérted volt,
s elreppentél mégis, lepke!

Pedig vigyáztam lépted,
oly gyöngéden vetve lenge hálót,
hogy csábító gyilkos szirének
irigykedve néztek Capri partjáról.

Forrón leheltem nyakadba,
hogy minden pihe meredten állt,
megvadult szívünk tüzes kamra
módjára levetve büszke zárt

gyönyörbe sóhajtva alélt,
szomjasan szívva el patakba
a felkorbácsolt, pirosló kósza vért,
s nem volt szükség szavakra.

Csokor virág voltál nekem,
mely úgy illatozott üdén,
mint természet adja réteken
lelkem bársony-palást szérűjén.

Látod, elmúlt, s ezt adom Neked:
- minden napért egy szálat -
hagyom, hogy a természet fesse meg,
milyen színe van a hiánynak.