Telihold
Vigyorog rám a telihold,
mintha gúnyolódna velem,
akárcsak egy csibész kobold -
s én csak nézem szemérmesen.
Köntöse kifogástalan
testére simuló selyem,
minden öltés hiánytalan,
gombjait csak elképzelem.
Lepattogtak pocakjáról:
csillagok az éji égen,
ismerjük mind alakjáról,
átragyognak sötétségen.
Éjkirály a birodalmát
komótosan körbejárja,
felkavarja sokunk álmát -
s fordul vizek ár-apálya.
És ha a Hold ilyen kerek
felbolydul a földi élet:
feszültebbek az emberek -
talán itt a végítélet!
Most, ahogy a Holdra nézek
nem is olyan félelmetes,
mesés szemek megigéznek,
lágy mosolya kivételes.
Ligeti Éva 2018. 01. 31.