gazzo: Fekete Péntek: a nap, amikor terrorista lettem (novella)
Megjelent:
Témakör: Ezek vagyunk



Fekete Péntek: a nap, amikor terrorista lettem

A külvárosban szálltam fel a metróra, hazafelé tartottam a munkából. Szürke, hideg nap volt, de jó kedvem volt a fáradtság ellenére is. Végre Péntek: két nap pihenés, kései kelés, meleg lakás, film és meccsnézés a következő heti robot előtt.
Sokan utaztak a szerelvényen, de végül is Londonban mindig sokan vannak az összes szerelvényen. Ja, és a Fekete Péntek miatt amúgy is tömegnyomor szokott lenni. Már csak két megálló, unalmamban az új cipőmet nézegettem a lábamon. Nagyon vigyáztam rá, mert egy havi bérembe került.

A mellettem álló arab fickó hirtelen nekem tántorodott, és rálépett a lábamra a ronda, kopott bakancsával. Mintha megállt volna az idő, mindent lassított felvételként láttam:
Két kézzel taszítottam el a fickót, -miközben újra a cipőmre néztem, mely akkor már egyáltalán nem tűnt újnak, a sáros, vizes bakancstalp lenyomata miatt, - és láttam a földre huppanni a nyitott sporttáskáját. Jól láttam: telefontöltő, USB kábel volt a tetején. Visszaemeltem a tekintetem a srácra, aki közben majdnem egy métert repült hátrafelé, és a szemközti ajtónak csapódott. Széttártam a karjaimat, és ráüvöltöttem mindem dühömtől vezérelve:
-Mi a szart csinálsz ember?!
Ebben a pillanatban ismét felgyorsult a világ: Valahol mellettem, egy rikoltozó női sikoly nyomta el a korábbi monoton hangzavart:
-Bomba! Bomba!
Megiramodott az éppen nyitva levő ajtó irányába, hogy az állomás peronjára rohanjon. Mindenki rohanni kezdett üvöltözve, egymás hegyén-hátán keresztül, és engem is magával sodort a tömeg. Már nem gondoltam az új cipőmre, csak az járt a fejemben, hogy el ne essek ebben az emberáradatban. Többen a földre kerültek, de senki sem sietett a segítségükre, csak rohantak tovább, miközben hangosan üvöltözték: Bomba, bomba!, és átgázoltak a fekvő embereken. Az a nő aki először kiáltott, most összegörnyedve, eszméletlenül feküdt az egyik sarok közelében, majdnem átestem rajta.

Iszonyat volt, nagyon megrémültem attól, hogy bármelyik pillanatban széttéphet a bomba. Próbáltam visszaemlékezni, hogy vajon tényleg a telefontöltő kábeleit láttam-e a sporttáska tetején, vagy egy bomba kábeleit. Közben a felszínre sodródtam a tömeggel, és próbáltam minél fürgébben eljutni a következő sarokig. Elég lesz ez a távolság, meddig rombol a bomba? - cikáztak a gondolataim...
Percek alatt megérkezett a Rendőrség. De nem ám egy-két járőrkocsi, hanem minden irányból, megszámlálhatatlan mennyiségű, szirénázó és villogó autók, mikrobuszok érkeztek. Helikopterek jelentek meg felettünk. A furgonokból fekete kommandós felszerelésben lévő rendőrök lepték el az utakat, kezükben pajzsot, és gépfegyvert tartva terelték az ijedt embereket minél távolabb, az épülő kordonok mögé.

Már vagy két órája fagyoskodtam az egyik kordon mögött, de szerencsére robbanást nem hallottam. Mindenki a telefonját nyomkodta, és próbált információhoz jutni. Én is ezt tettem. Felléptem az egyik közösségi portálra, ahol rengeteg bejegyzés és fotó fogadott a káoszról. Nagy tanácstalanságot olvastam ki a bejegyzésekből. A rendőrség folyamatosan tájékoztatta a népet: terror akcióra gyanakodnak, de kérik azokat akik a szerelvényen utaztak, hogy jelentkezzenek a legközelebbi rendőrnél, hogy kikérdezhessék őket.

Ebben a pillanatban rémület lett úrrá rajtam, mert a saját fotómat fedeztem fel és az arab srácét, miután frissült az oldal, a következő szöveggel: A rendőrség ezt a két embert keresi a feltételezett terrorcselekménnyel kapcsolatban. Aki tud róluk valamit, azonnal jelentse a legközelebbi rendőrnek.
Mi a szar ez? Most mit csináljak?

Pár órája felszálltam a metróra, mint tisztességes polgár, és most sétálok a közelben álló rendőr felé, mint terrorista....

Na ez tényleg Fekete Péntek!



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/156498