Rawelli: Karmazsintél (vers)
Megjelent:
Témakör: Elmélkedés



Karmazsintél

Ennyi, meg annyi, mi a vándordalt
kihozta belőlem. Szót se róla többet. Nem látok színeket,
és egy árokba beledőltem. A fehér nekem gyermeteg,
hóemberek, fellegek, valami zene, gesztenye. Emberek.
Amint kimondom, hogy „szegény pára”,
meglobban lelkem, szinte vágtat. Éjszaka van,
csenddel marva dobokat, arrébb száraz kukoricán
varjak lopják a magokat. A mély hóban dalolnak
a részegek. Észre sem veszik a józant, mit keresne
idelent? Pálinka-dallam dörren ki a zugivóból,
csiklandó arany-ízben egy-egy borvitéz belekóstol.
Dehogy, mit bánom én, hogy dőlt szögekben vadakként
borzadnak károgó fiak. Bár lennék korhadó farönk
a hó alatt. Kezem gallyakba markol, zsibbaszt, mint az áram,
tűszúrások, csusszanó pislanások. Felvillanyoz az árok. Moha, zúzmara,
nem tudom, mi lehet, lovasaként vesz magára a hófödte nyereg.
Alatta lovam az áldott, kőkemény föld, most nyugodt, nem mozdul,
mint ahogy nem mozdul a rönk. Felrobban a szén, a varjak égre csitulnak,
torkukban köszörű, lábukon lajtorja. Hosszú selyem-fokkal
húzzák mélyebbre az éjjelt. Összekötik a gyémánt-utat a lángoló feketeséggel.
Távolabb villanylámpa imbolyog csendesen, alatta fehér cigarettafüstben henyélnek a részegek. Fáznak, mint fázik, aki részeg. Egy hányásfolt gőzölög a télben.
Tudom, úgy mondom, mintha ez egy köpésre lenne. Faluszélen összeköt mindent az este,
mint bordélyt a kurva teste…
Képet festek.
A madarak elvonultak, el is felejtettem, hogy két tehén unottan lődörög, bambán, megfejetlen.
Szőr, istálló, trágya, tej, nyál szaga bazsalyog a jegeces úton. Fenséges pézsma-űrnők,
s mögöttük bika, unottan repeszti a jeget patáival. Nyomukban hálót sző
a tél keresztes-pókja, izomban, zsírban élet rezeg, de a
föld őket is le-lehúzza-nyomja. Fáradt mozgással mázsák rebegve úsznak tova
út hó-porában. Elaludt a lámpa. Szememben billegő lepke
barangol fel, egyre feljebb. Csendben tekintetem lágyan ereszkedhet
az égre, hófödte hegyekre.
Bódult nász ez.
Megtermékenyülünk.
S bár lassan elindulok,
most bensőmben gyújtanak valami mást a csillagok.
Semmi nesz.
A hideg végtelen. S karmazsinként lángolok.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/156307