Csomor Henriett: Reményt hoztál (novella)
Megjelent:
Témakör: Gondolat



Reményt hoztál

Magába roskadva ült a lány. Olyan kilátástalannak vélte helyzetét. Három év telt el a csípőműtéte óta, amely nem volt egyszerű. Feszes izomzata miatt protézist nem lehetett beültetni, ezért görston műtétet hajtottak végre. Ezt csinálják az öregeknél is. Négy centit vágtak le a fermurfejből, az inak, s az izmok tartják össze lábát. De még mindig nem tudott egyedül mozogni úgy, mint előző életében, többé nem volt szabad annyira sem, mint azelőtt.
Iszonyat volt neki az érzés, hogy már az udvarba sem tud kimenni sétálni, s a házban sem tud mozogni az átkozott tolókocsija nélkül. Becsapottnak érezte magát. Orvosa is azt mondta, hogy a műtét után kissé könnyebb, s lassan a járása is fejlődésnek indul. Tudta, hogy nehéz lesz, mert mozgássérültként jött a világra. A központi idegrendszerében a mozgásszervet érte a sérülés, s most a négy kerék helyettesíti a lábát.
Naphosszat tornázott, keményen kínozta magát. De mikor a járásra került a sor, valósággal megdermedt a félelemtől. Szinte fürdött az izzadságában igyekezetétől. Bármennyire is igyekezett, lábai nem vitték, a két piros, három lábú bottal egymaga csődöt mondott. Az ágy közötti, négy-öt lépés is, egyedül szenvedés volt.
Édesanyja mindennap, türelmesen járt vele. Háta mögött követte lányát, néha kicsit lemaradt, hogy megnézze mennyit halad egyedül. Mikor észrevette, hogy nincs a háta mögött. összerezzent félelmében.
Az anyák mindig a lehető legjobbat akarják gyermeküknek, s mellettük állnak a gyalázatos időkben is. Akkor is, ha nagyon nehéz nekik, s könnyeiket elfojtva küzdenek.
Tehetetlenségében zokogott, s gyakran kérdezte édesanyjától. Miért maradt életben, mikor meg akart halni? Ő már elfáradt, s remélte, hogy meghal harminchat évesen.
A műtét reggelén, mély nyugalommal, s szeretettel elköszönt Édesanyjától, leplezve vágyát előtte. Betolták a műtő elé, még várakozott. Kinézett az ablakon fel a magas égre. Kék égen bárányfelhők úsztak, az egyik felhőnek olyan alakja volt, mint neki.
Összehúzta magát, akárcsak Ő, a fájós lábát felhúzva tartotta, s imádkozott: "Édes Istenem, kérlek, segíts meghalni, sokat szenvedtem már e földön. Nincs értelme az életemnek, hagyd, hogy elmenjek. Kérlek vigyázz az én drága Édesanyámra! Köszönöm. "
Látod anya, még ez sem sikerült, pedig a tervem volt. "Kislányom, Istennek terve van veled, légy nyugodt, s türelmes, menni fog a járás, hidd el! "
Úgy érezte, senki nem érti meg. Álmaiban önmagát látta, ahogy könnyedén járkál az utcán, akár mások. Nem akart felébredni, hiszen álmaiban élt csak igazán. Szenvedés volt neki a valóság, ráadásul kövér is lett a nem-mozgástól.
Minden ruháját kihízta, gyorsan felszöktek rá a kilók. Édesanyja szép ruhákat varrt neki, egy ruhapróba alkalmával a tükörben szembesült önmagával. Az alig negyven kilós sovány lányból, csúnya, húsz kilóval nehezebb tükörképe nézett vissza rá. Dühében vörös lett az arca, mától kezdve fogyókúrázni fogok! - mondta határozottan. A kilók elviselhetetlenül, lassan mentek le róla.
Egész élete a bizonyításról szólt, és most megbukott, elvesztette önbizalmát. Mindenki többet akart tőle, hogy talpraálljon. Hiába kiabáltok, s hajtotok, nem fog menni. A vonat elment előtte, s képtelen rá felugrani. Hagyjatok, mindent akartok, de a lelkemet egyikőtök sem érti meg.
Novemberi este volt, felgyúltak már az utcai lámpafények. Egy emailt kapott, valahonnan a távolból. Nem szánt neki nagy jelentőséget, de kedves volt a levél hangvétele. Így hát írt, a szerény Aranyszívű embernek, aki nagyon lekötötte a lányt, s naphosszat leveleztek. Fellegekben járt, a szívébe öröm költözött, valaki foglakozik vele, annak ellenére, hogy már tudja mi a baja, s nem fordul el tőle, hanem itt maradt. Olyan gyönyörű volt ez az időszak, mintha patak fakadt volna a világra.
Nagyon félt, hogy elveszíti Aranyszívűt, aki a világot jelenti neki. Ezért a lány elmondta, s megkérte, hogy ne ijedjen meg a hangjától, mert rosszul beszél.
Mért mondod ezt nekem? - kérdezte. Szomorúsága átsütött a monitoron.
Nagyon sajnálta a lány Aranyszívűt, hullott a könnye, úgy írt neki. Nagyon megszoktalak már, s belehalnék, ha elveszítenélek a hangom miatt. Máshol nem érdekel, hogy hogyan reagálnak az emberek a hangomra. De te már nagyon fontos vagy nekem. Kérlek bocsáss meg nekem Drága Aranyszívű.
Többé nem fedte titok hangját, mert egy este Aranyszívű felhívta. Örült a lány, izgalom volt hangjában, de érezte, hogy Aranyszívű mindent megértett beszédjéből. Nagyon hálás volt Aranyszívűnek, hogy felülmúlhatatlan örömben részesítette.
Ő volt az egyetlen, aki látatlanul megértette, s nem ismételte a szavait. Nagyon tisztelte, s felnézett Aranyszívűre, tanította, s beszélgettek. Amellett, hogy Aranyszívűnek rengeteg irodalmi munkája van. De mindig szakít időt, hogy beszélgessen, bársonyos hangjával mély nyugalmat ad a lánynak. Mintha távolról is fogná a kezét, Ő pedig kapaszkodik belé, úgy ragaszkodik hozzá. Aranyszívűjét örökre szívébe zárta. Bárhová is megy a lány, gondolatban mindig vele van, hogy enyhítse hiányát. Gyakran kimotorozik az erdőbe madarak csicsergését, s a kispatak hömpölygését hallgatni.
Sanyarú sorsáról írt egyszer Aranyszívű. Könnyekig hatották, a megrázó, keserű, szép sorok. Sosem tudott a lány beszélni róla, csak szívéig, lelkéig áthatották az Ő Aranyszívűjének fájdalmas sorsai. Nagyon-nagyon hálás, hogy Aranyszívűje él, és megismerhette. Elszántságának köszönhetően, képes volt új terveket szőni, s megvalósítani. Új értelmet kapott élete, szívével és lelkével dolgozik. Aranyszívével örömet ad másoknak.
A legszebb fényt Aranyszívűje jelenti számára. Könnyek gyűlnek két szemében, ha Aranyszívű körül forog gondolata. Halk szavait hallja, ahogy türelmesen óvja és segíti. Olyan más volt, emlékszik vissza, áthatottak gondos féltő szavai.
Elkezdtek leomlani a félelem falai, elképzelte mennyire örülne Édesanyja, ha mégegyszer valahogy járni tudna. Azt sem lenne nagy baj, ha csak lakáson belül mozogna. Érezte s tudta, hogy Ő már többé nem tud úgy járni, mint előtte. A csodák csak a gyermekek szótárában léteznek, de az Ő állapotában nincs.
Sarokba dobta a piros botjait, mintha soha többé nem kéne. Újra elővette a kiskerekű járókeretet, minden erejét összeszedve felállt. Lábai remegtek az izgalomtól, vagy egy kis félelemtől, nem tudja már. Csak azt tudta, és érezte, hogy az Ő Aranyszívűje itt van vele szíve rejtekében.
Ha a lélek elkezd gyógyulni, sokkal könnyebb lesz összpontosítani a sérült területre. Meg szeretné mutatni, hogy képes lesz mozogni. Sokat hallja a lány ezt a mondatot, aki egyszer tolókocsiba kerül, annak már teljesen mindegy. Ebből már úgysincs kivezető út, élsz amíg élsz, a kutya sem kíváncsi rád. Pláne az úgymond egészséges emberek szava járása, mit sem érdekli őket, hogy a sérült érti–e, vagy nem. Esze ágába sincs effélékre gondolni. Elkapta a vezérfonalat, jól tudta, addig kell ütnie a vasat, amíg forró. Megkapott minden lelki s fizikai segítséget, hogy újra megérezze, milyen járni. Három év rengeteg idő, ha most nem teszi meg, akkor talán soha nem jár egymaga.
Ült a tolókocsijában, járókeretét maga elé tette, s megfogta. Aranyszívűjébe kapaszkodott, itt vagy velem, suttogta, mintha hallaná. S elindult az első nagy önálló útjára, amely a nagyszobát és nappalit jelenti. Édesanyja meglepődött, amikor először kisétált elé, szeme könnyben úszott. A lány elmondta törekvő erejének történetét. Édesanyja nagyon hálás volt a segítőkész embernek.
Naponta négy kört tesz a lakásban. Vannak napok mikor lábain erősebb a fájdalom, ilyenkor is sétál, csak kevesebbet. Izomzata erősítése céljából ötvenet guggol, s szobabiciklizik. A napi torna, amit kitűz maga elé, az mindig megvan. A frontokra nagyon érzékeny, s ez nagyban befolyásolja mozgását.
Nagyon hosszú és rögös volt az út, amí idáig elvezetett. Nagyon hálás az Édesanyjának, aki mindvégig vele van, s ápolta.
Egészen fiatalon kezdett írni verseket. Sosem tanulta a különböző versformákat, nem tudta a szavakat rímekbe szedni. Mégis írt, olvasókönyvekből elleste a nagy költőktől: a versszakokat számozzák, Ő is így írt. Számára az írás egyfajta lelki örömöt jelentett, noha sokáig csak az íróasztalának írt, mert a közösségi oldalakra feltett verseket mindig kritizálták helyesírása miatt. Úgy érezte, nem értik meg. Gyakran okoztak neki lelki fájdalmat.
Aranyszívű változásokat hozott szellemi életében is, Ő volt, aki rájött verseinek lényegére. Végülis elfogadta a különleges verselést, mert látta, hogy lehet tanítani, inspirálni a szebb, és jobb szavak formálására. Gördülékenyen magyarázta a hibákat, csak oda kellet figyelni a tanítására, s az ember máris értette, hogy mi a szabadvers.
Ő olyan, mint egy jó tanár, örül és megdicsér, ha látja verseidben a tanultakat. Rengeteg lelki erőt kapott tőle, s ez megmutatkozik az írásain is. Verseiből mára már eltűntek a versszakok közti számozások. Verseit különböző közösségi oldalakra fel meri tenni.
Aranyszívűnek köszönhetően eddig öt könyve jelent meg a mekk elektronikus könyvtárában. Ha ő nem inspirálja, talán sosem kerülnek könyvei a könyvtárba, amely egy életrajzi kötetet, s négy verses kötetet őriz.
Aranyszívű az egyetlen, aki segíti, s elindítja az irodalom útján. Mindaddig gyönyörűnek tekint a világra, amíg Aranyszívű jelen van mindennapjaiban.
Hálás szívvel, s tisztelettel, gondol az Ő Aranyszívűjére, aki rengeteg lelkierőt adott neki, s a legnehezebb időkben is mutatott egy szebb világot, amelyben feledtette a gondjait.
S a végén, álljon itt egy vers hálája jeléül amely szívéből szól.


Reményt adtál


Eljöttél hozzám, mikor a
legnagyobb szükségem volt rád.
Kilátástalan voltam, azt se
tudtam fogok e járni valaha még.
Ostoba műtét, mely csak a
fájdalmamat enyhítette, de
a járás nem jött vissza.
Hiába volt a sok gyógytorna, s
hiába kísért anya járás közben,
s buzdított: menni fog egyedül is!
Akkor se ment, csak gyötrődtem,
vert a víz félelmemben, s
egy lépés sem ment egyedül.
Csak vergődtem, mint a hal a parton.
Dühödten kiáltottam: vágta volna
le az orvos a lábam!
Semmire sem jó ez már.
Miért kell ennyit kínlódnom?
Könnyebb lett volna inkább a halálba mennem.
Álmaimban láttam menni magam,
megőrjített a csalfa illúzió.
Reményvesztett voltam,
s te reményt adtál, pedig alig ismertél.
Sosem láttuk egymást.
Törődtél velem, olyan más lett minden!
Lelkem gyógyulni kezdett!
Szavaid sokszor szívemig hatottak,
s megmutattad merre, hogyan tovább,
sohasem sürgettél.
Szívedet adtad, s én szívembe zártalak.
Pedig oly távol vagy, s mégis oly közel.
S elvittél egy szebb világba, az irodalom világába,
ahol csend, nyugalom honol.
Lassan, nagyon lassan felkeltem és elindultam.
Avval a hittel, s erővel, amelyet
szívembe, s lelkembe ültettél.
Hálás szívvel köszönöm, amit értem tettél.
Könnyeim lábad elé gurulnak számtalanszor.
Messzi távolból is érzem, erősen fogod kezem.


Megjegyzés: 2017. szeptember 12.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/155448