Purgatórium
Nem beszélnek belém a kopott délutánok, bár zavart
csendjük érthetetlen, kötött szó-halmazán
néha átpislog a nap, s homlokomhoz
egy-egy rím, mint kósza ág
verődik oda
falak síkján játszó remegő alak;
láng-cinke gubbaszt kinn,
míg fennen vihar érik,
lóg az égre
akasztva
fojtott dühe egyre dagad
a mennyei zsebben;
eresztené már,
de valamire
vár, noha
alant
égő katlan
bennem csendem;
puritán pátoszú purgatórium,
homlokomon ragyog négy csillaga.